Az AU-kezdetű rendszámok már megjelentek a magyarországi utakon, felváltva az kifutó AO-sorozatot – szúrta ki a Totalcar a Magyar Rendszámok című Index-fórumon megjelent bejegyzések alapján. Az első AU-táblákat már a húsvéti ünnepek körül kiadták.
A rendszámcsere üteme az elkövetkező hónapokban felgyorsulhat: a plug-in hibridekről november végéig le kell kerülniük a zöld rendszámoknak, ami várhatóan megnöveli az igényeket. Tavaly az egyéni és egyedi rendszámtáblák ára 35 százalékkal drágult, ami után a forgalom jelentősen visszaesett.
A jelenlegi formátum 2022 júliusában lépett érvénybe: a korábbi három betű és három szám kombinációját kétszer két betű és három szám váltotta fel, azzal a kikötéssel, hogy az első két karakter helyén kizárólag magán- vagy mássalhangzópár állhat. A sorozat az AA-szériával indult, amelyet 2023 tavaszán az AE-, 2024 elején az AI-, 2025 februárjában az AO-, most pedig az AU-széria követett – évente változott tehát az első betűpár.