Bemutatta a Tesla a Roadster sorozatgyártásra szánt végleges változatát, kilenc évvel azután, hogy Elon Musk 2017 novemberében először leleplezte az elektromos sportkocsit. A hivatalos bemutatón a kétajtós kupé fúvókák segítségével a levegőbe emelkedett és pörgött is. A vásárlóknak azonban még várniuk kell: az ígéretek szerint az első példányokat 2028-ban adják át.
A HVG beszámolója szerint a 2017-ben bejelentett modellt eredetileg 2020 körül tervezték piacra dobni, akkor 1,9 másodperces 0–100-as gyorsulást, 400 km/h feletti végsebességet és 1000 kilométeres hatótávot ígértek. Az első Tesla Roadstert 2008 és 2012 között gyártották, az a Lotus technikájára épült, az új modellt viszont teljes egészében a Tesla fejlesztette.
Fúvókák és légtartály
A végleges változat kevéssé emlékeztet a kilenc évvel ezelőtti prototípusra, külseje leginkább a Lamborghinik formavilágát idézi. A kormányzás, a fékezés és a gázadás elektronikus vezérlésű, az autót a Tesla és a SpaceX közösen fejlesztette. Speciális fúvókái és egy 600 literes nagynyomású légtartály teszik lehetővé, hogy a levegőben mozogjon, illetve szükség esetén az aszfalthoz szívja magát.
Három változat, ár még nincs
Musk szerint a csúcsváltozat, az egyszemélyes Rocket az összes pályarekordot megdönti: 0,59 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 96 km/h-ra, végsebessége 370 km/h körüli, hatótávja nagyjából 480 kilométer - tehát jóval elmarad az eredetileg beígért 1000 kilométeres hatótávtól. A kétszemélyes Thrust 0,9, a szintén kétüléses alapmodell, a Performance 1,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra. Ez utóbbi kettő 5+45 ezer dolláros foglaló befizetése után rendelhető meg a Tesla oldalán, a Rocket csak meghívással érhető el.
A Roadster árát a Tesla egyelőre nem hozta nyilvánosságra. A 2017-es bemutatón 200–250 ezer dolláros árról esett szó.