Az M1-es autópálya jelentős fejlesztése indul a következő években. Nagy Bálint közlekedési államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az út hosszabb szakaszon kétszer három sávosra bővül, emellett 2026-tól regionális autópálya matricát is bevezetnek - írta a Telex.
Regionális matrica az M1-es teljes szakaszára
Az új rendszer szerint az M1-es négy érintett vármegyéjében élők számára 2026-tól lesz elérhető a regionális autópálya matrica, amely 15 ezer forintba kerül majd egy évre. A tervek szerint ez az egész M1-es szakaszra érvényes lesz, és könnyíti az ingázók, illetve a rendszeres közlekedők helyzetét.
Jelentős kapacitásbővítés 2034-ig
A beruházást az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. végzi saját forrásból és hitelből. Németh Tamás vezérigazgató kiemelte, hogy a fejlesztés a 2025 és 2034 közötti tízéves program része, amelynek keretében nemcsak az M1-est, hanem az M7-est és az M3-ast is bővítik, továbbá 279 kilométer új gyorsforgalmi út épül.
Az M1-es konkrét fejlesztési menetrendje:
-
2026-tól regionális matrica bevezetése.
-
2028 augusztus végéig elkészül a bővítés az M0-s és Bicske közötti szakaszon.
-
2029 augusztus végéig a Concó pihenőig tartó bővítés is befejeződik.
-
A Hegyeshalomig vezető szakasz később kerül sorra.
Intelligens leállósáv és új forgalmi lehetőségek
A bővítés részeként az M0 és a Concó pihenő közötti 78 kilométeres szakaszon kétszer három sáv áll majd a közlekedők rendelkezésére. Az autópálya oldalanként egy-egy teljes értékű intelligens leállósávval is kiegészül, amelyet baleset, karbantartás vagy jelentős forgalom esetén nyitnak meg a járművek előtt.
A fejlesztés célja, hogy csökkenjenek a torlódások és biztonságosabb legyen a közlekedés az ország egyik legforgalmasabb autópályáján.