A használt autók belföldi piacán csökkentek, de továbbra is jelen vannak a kockázatok. Várkonyi Gábor autópiaci szakértő szerint Magyarországon az utóbbi tíz évben sokat javult a használt autók piaca. „Bár az import még mindig kissé szabályozatlan, és néha nagyobb hatósági szigor sem ártana, a csalások visszaszorultak, az autók könnyebben ellenőrizhetők, és mivel sokat drágultak, a vásárlók egyre nagyobb része utána is néz az adatoknak” – mondta a szakértő.
Véleménye szerint az alkatrészek rejtett hibái ma már több kárt okoznak a vevőknek, mint a kilométeróra-csalások, és mivel a munkaerő is egyre költségesebb, vége annak a korszaknak, amikor a gazdagabb országokból leselejtezett gépkocsik tömegét sokszor átláthatatlanul szervizelve adták tovább Kelet-Európában.
Matas Buzelis, a CarVertical autótörténeti nyilvántartási adatközlő cég képviselője elmondta, a használt autók majdnem 53 százaléka külföldről érkezik, és a koruktól függetlenül kockázatosak, ezért körültekintően kell vásárolni. Tapasztalataik szerint a külföldről érkező autók 12,7 százalékát a kilométeróra visszatekerésével akarják eladni, ezek jelentős része a legmagasabb árkategóriába tartozik.
„Az olcsóbbaknál inkább valamilyen sérülésük van az importált használt autóknak, ez a teljes kínálat 55 százalékát érinti, ami nem csoda, hiszen egy átlagos autót 5 évenként ér valamilyen baleset. Az alacsonyabb áron kínált autók kártörténeti adatai hiányosabbak, a drágábbaknak viszont jellemzően a javítása is költségesebb” – mondta Matas Buzelis.