Új futóversennyel bővül Budapest eseménynaptára 2027-ben. A LatteRace – a Running Festivalt első alkalommal 2027. szeptember 18-19-én rendezik meg, a Running Latte Club alapítóinak kezdeményezésére, Budapest Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának jóváhagyásával. Az eseménynek saját útvonala és nevezési rendszere lesz, két távval: félmaratonnal és 10 kilométerrel.
A szervezők nem egyszerűen újabb versenyt terveznek, hanem egy futóhétvégét, amelyben a sportteljesítmény mellett a közösség, a kultúra, a zene, a gasztronómia és maga a város is szerepet kap.
„Nem egyszerűen egy újabb futóversenyt akarunk létrehozni, abból Budapesten is rengeteg van. Olyan élményt szeretnénk adni, amely túlmutat azon, hogy valaki lefutja a távot, átveszi az érmet, majd hazamegy. Fesztiválként gondolkodunk: a sportot a közösségi, kulturális és városi élménnyel szeretnénk összekapcsolni. A célunk, hogy Budapest olyan nemzetközi sportdesztinációvá váljon, ahová egy futó magáért a versenyhétvégéért is szívesen elutazik.” – mondta Környei Viktória, a Running Latte Club és a LatteRace alapítója.
Kávézók, kiállítás, afterparty
A tervek szerint a hétvégén partnerkávézók eseményei, recovery- és breathwork sessionök, kiállítások, kisebb zenei programok és közösségi események kapcsolódnak a versenyhez. Az egyik központi helyszín a Clubhouse – Bib Pickup & Expo lesz, amelyet a szervezők nem hagyományos rajtszámátvételi pontként képzelnek el, hanem élményútként felépített kiállítói koncepcióként. A verseny napján az útvonal mentén tribünök, zenei és szurkolói pontok várhatók, a hétvégét pedig közös afterparty zárja.
Hárman állnak a projekt mögött
A LatteRace-t háromfős alapítói csapat viszi: Környei Viktória, Nyári Attila és Antal Balázs. Egyikük sem a hagyományos versenyszervezői világból érkezik, és ezt a projekt egyik kiindulópontjának tekintik. Környei Viktória 2023 novemberében indította el a Running Latte Clubot, amelyből rövid idő alatt egy szélesebb sport-, közösségi és wellbeing-ökoszisztéma alapja nőtt ki. Nyári Attila tízéves dizájn- és digitális tapasztalatával a klub indulásától részt vesz a márka és a vizuális világ építésében, a digitális felületek és a merchandise fejlesztésében. Antal Balázs korábbi válogatott triatlonista és maratonfutó, a LatteRace-ben a pénzügyi tervezésért és a partnerkapcsolatokért felel.
„Tisztában vagyunk vele, hogy újoncként érkezünk a versenyszervezés világába. Ugyanakkor pontosan emiatt merünk olyan kérdéseket feltenni, amelyek talán egy régóta működő rendszerben már fel sem merülnek” – fogalmazott a csapat. Hozzátették, hogy nem a félmaraton lényegét akarják megváltoztatni, a futás és a teljesítmény marad a középpontban, a köré épülő élményt szeretnék magasabb szintre emelni.
Budapest mint főszereplő
A szervezők hosszú távú célja, hogy Budapest ne csak helyszínként szolgáljon, hanem az élmény része legyen: a város építészete, hídjai, gasztronómiája, zenei és kulturális élete ugyanúgy hozzájáruljon a hétvégéhez, mint maga a 21,1 kilométer. Ahogy a Player írja, olyan versenyélményt terveznek, amiért eddig sok magyar futó Bécsbe, Koppenhágába vagy Párizsba utazott.