Rövidesen elképesztő áremelkedés lehet a kötelező biztosítások piacán. A szakemberek szerint akár 20 százalékkal, 50 ezer forint fölé ugorhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja. Ennek fő oka, hogy a biztosítók adatai szerint az első félévben jóval több baleset történt, mint tavaly.
Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiadott júliusi felmérés számai elég elkeserítőek: egy év alatt 16,5 százalékkal drágultak az alkatrészek, a javíttatási költségek pedig 16,4 százalékkal emelkedtek.
Ráadásul jött a biztosítókra kivetett különadó, így immár elképzelhetetlen, hogy ne emeljenek rövidesen a kötelező biztosítások díján. A tervek szerint az év végéig meghaladja majd az 50 ezer forintot az átlagdíj, és elsősorban azok számíthatnak komoly emelésre, akik az elmúlt évben kárt okoztak.