Úgy tűnik, a biztosítók sem maradnak ki az áremelési hullámból. Mivel az idén mind a balesetek száma, mind a javítások költségei, mind pedig az infláció mértéke is jelentősen nőtt, ezt immár a biztosítások díjtételei is követik.
A Vezess.hu adatai szerint tavaly már átlagosan 750 ezer forint volt az egy-egy sérült járműre kifizetett kárérték, amely 9,9 százalékkal haladta meg az előző évit. Ebből a személyautók díja 662 ezer forint volt 6,9 százalékos emelkedést követően.
Nos, ezek az összegek idén az év végéig jelentősen emelkednek. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál az Aegon például még nem zárta le idén a többlépcsős emelést, míg a casco esetében a K&H közel 20 százalékkal már emelt a díjain, míg az Aegon a második félévben növelte 15 százalékkal a díjtételeket.