Április 21-től már a támogatott személyeken – a szülők együttesen is támogatott személyek lehetnek – kívül más is bekerülhet társigénylőként.
Jó hír azoknak, akik éppen felújítanák az ingatlanukat, és ehhez szretnék igénybe venni az otthonfelújítási hitelt is. Ugyanis április 21-e óta bővült a támogatott otthonfelújítási hitelbe adóstársként bevonható személyek köre. A bankmonitor.hu szakértői segítségével összeszedtük, hogy mikor és miért lehet előnyös ez a módosítás.
Az igényelhető hitelösszeg maximum 6 millió forint, a futamidő pedig nem haladhatja meg a 10 évet. A kamat igen kedvező, a futamidő végéig fix 3%. A korábban érvénybe lévő rendelet április 21-ig nem tette lehetővé, hogy az igénylőn kívül más, nem támogatott személy adóstársként bekerüljön. Ez azonban megváltozott, így már a támogatott személyeken – a szülők együttesen is támogatott személyek lehetnek – kívül más is bekerülhet társigénylőként.
A társigénylőnek a támogatott személy közeli hozzátartozójának kell lennie Fotó: freepik.com
De nézzük, mi kell ahhoz, hogy ez lehetővé váljon.
A támogatott hitel igénylésekor nem elég teljesíteni a jogszabályban meghatározott személyi feltételeket, meg kell felelnünk a bank hitelbírálati elvárásainak is. A jövedelmünknek el kell bírnia a törlesztőrészletet, míg az ingatlannak a kölcsön terhét. Így könnyen elképzelhető, hogy egy már hitellel rendelkező család jövedelme nem bírja el az új kölcsön részleteit. Számukra április 21-től megoldás lehet az is, hogy az igénylők egyik közeli hozzátartozója bekerül az ügyletbe adóstársként. Így az ő fizetését is figyelembe vennék a jövedelem terhelhetőség számításánál, vagyis a család nagyobb hitelösszegre lehetne jogosult.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!