393.00 Ft

369.43 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Átveheti a Balaton szerepét a Tisza-tó

10perc.hu
2021. 03. 23.

Jóval kedvezőbbek már az ingatlanok bérleti díjai, mint a magyar tengernél, így vélhetően a népszerűsége is ugrásszerűen megnő a Tisza-tónak és környékének.

Szépen lassan felzárkózik a népszerűségi listán a Tisza-tó a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz, miután nemcsak a bérleti díjak kedvezőbbek ott, de egyre inkább kiépül a tó körül a turizmus fellendülésének alapja, az infrastruktúra. Nem véletlen, hogy az mfor.hu szakértője szerint már az idei nyári szezonban be is érheti riválisait a Tisza-tó.

A Balatonon idén havi 300-400 ezer forintos bérleti díjjal kell számolni, ami nemcsak a nyaralók, hanem a sok építkezés miatt az ott dolgozók megjelenésének is köszönhető, ugyanis az építtető cégek a munkásaiknak általában 6-8 hónapra kiveszik a nagyobb családi házakat vagy üdülőket. Szinte minden balatoni településen zajlik valamilyen társasházi beruházás, az átlagárak elérték a budapesti szintet, vagyis az egymillió forintos négyzetméterárat.


A Balatonon idén havi 300-400 ezer forintos bérleti díjjal kell számolni      Fotó: turizmus.hu


Ugyanez a feljődési ütem tapasztalható a Velencei-tónál is, hiszen az ismert településeken – Gárdonyban, Velencén és Kápolnásnyéken – szinte mindenhol zajlanak komoly társasházi beruházások, ráadásul a főváros relatív közelsége miatt lassan idáig is elér az agglomeráció határa. Itt egyébként még olcsóbbak az ingatlanok: az új építésű lakások átlagára 650-700 ezer forint között mozog, de az elit környéknek számító Bence hegyen 850-900 ezer forintot is elkérnek egy-egy panorámás lakás vagy ház négyzetméteréért. Ugyanakkor a bérleti díjak alig maradnak el a balatoni szinttől.


A Tisza-tónál jelenleg messze az úszóházak a legnépszerűbbek a nyaralnivágyók körében     Fotó: turizmus.hu


Ehhez képest jelenleg a Tisza-tó és környéke jóval kedvezőbb árakat biztosít a nyaralni vagy az ingatlant vásárolni vágyóknak. A havi bérleti díj nem sokkal 250 ezer forint alatt van a legtöbb tóparti településen, a tótól 5-10 kilométerre lévőknél 150-200 ezer forintos ár jellemző. A lakásárak ugyan itt is elkezdtek felfelé kúszni, de közel sem olyan ütemben, mint a Balatonnál, ráadásul az új társasházi beruházások még nem indultak itt be. Tiszafüreden már most egyre többen szeretnének hétvégi házat vásárolni, elsősorban a 80-100 négyzetméteres, 15-30 millió forintos értéksávban mozgó házak a népszerűek.

Főkép forrása:
turizmus.hu
Címkék:
#Balaton

Hirdetés

További cikkek