Kiderült az is, hogy melyik városban és kerületben viszik haza a legtöbb pénzt a magyarok, illetve településenként mennyi a bérkülönbség.
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett (kedvezményekkel együtt). Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, amely a teljes állásban foglalkoztatottak adata – számolt be minderről az economx.hu.
Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset
Ez azt jelenti, hogy a budapesti munkavállalók átlagosan 22 százalékkal keresnek többet, mint egy megyei jogú városi munkavállaló, 36 százalékkal többet, mint egy városi munkavállaló és 52 százalékkal többet, mint egy községi munkavállaló.
A legmagasabb érték Gosztolán volt, ahol átlagosan 689 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, amihez egyedül Tornakápolna állt közel 667 ezer forintos értékkel. Az átlag csak ezen a két településen haladta meg a 600 ezer forintot, de ki kell emelni, hogy mind a két település alacsony lélekszámú.
A legjobb havi nettó kereset
Vármegyék tekintetében a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, ahol havi 315, illetve 304 ezer forintot kerestek. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (301 ezer forint), Komárom-Esztergom (299 ezer forint), és Vas vármegyében (284 ezer forint).
A legalacsonyabb kereseteket Szabolcs-Szatmár-Bereg (222 ezer forint), Békés (234 ezer forint), Nógrád (239 ezer forint) illetve Somogy vármegyében (239 ezer forint) érték el. Magyarország 19 vármegyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!