A javaslatban összekeverték az osztást, a szorzással.
A tévesen megfogalmazott módosító javaslat negyvenkétmillió forintos óradíjat határozna meg a legalacsonyabb illetménnyel rendelkező pedagógusoknak is, amit a sokat vitatott státusztörvényhez nyújtottak be - írta a Ne dolgozz ingyen!, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) portálja, amit a Telex vett észre.
A hibát tartalmazó módosító indítványt Dunai Mónika, Kállai Mária, Pósán László és Nagy Csaba fideszes képviselő nyújtotta be. A kalkulációba kicsit belekavarodtak, ugyanis az óradíjat eddig úgy számolták ki, hogy a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó mértékét (eddig 22 óra) megszorozták 4,33-mal, majd az így kapott számmal, 95,26-tal osztották el az illetmény összegét.
A benyújtott javaslatban azonban összekevertek valamit, ugyanis ott nem osztás, hanem szorzás van a végén.
A kormánypárt pénteki javaslata 24 órára emelte a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőt, ami nem a teljes munkaidő. A tanároknak ezen felül egyéb feladataik is vannak, így átlagos munkaterhelésük eddig is jelentősen meghaladta már a heti 40 órát.
Ez alapján, ha a Pedagógus I. fokozathoz tartozó legalacsonyabb illetményt, a havi 410.000 forintot vesszük alapul, és a javaslat alapján ezt megszorozzuk 24 x 4,33-mal, azaz 103,92-vel, akkor egy órára számolva 42.607.200 forint, azaz negyvenkétmillió-hatszázhétezer-kettőszáz forint óradíjat kapunk.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!