Az iránytűről mindannyian tudjuk: a földi mágneses északi pólus felé mutat. De mi történne, ha ugyanezt az iránytűt az űrbe vinnénk? De vajon a világegyetem legtávolabbi pontjairól is segítene hazatalálni?
Hogyan működik az iránytű a Földön?
A bolygónk gyakorlatilag egy hatalmas mágnes, amelyet a forgástengely, a forgás sebessége és a földmagban áramló olvadt fémek hoznak létre. A mágneses pólusok közel, de nem teljesen a földrajzi sarkoknál helyezkednek el, és folyamatosan vándorolnak: a mágneses északi pólus évente 55–60 kilométert mozdul, a déli pedig 10–15 kilométert. Az iránytű acéltűje mindig a mágneses északi pólus felé áll, így segít a tájékozódásban, ha nincs kéznél GPS.
Mi történik az űrben?
Ha iránytűnket egy űrhajóba vinnénk, a Föld körüli térben, a magnetoszférában továbbra is nagyjából a Föld mágneses pólusa felé mutatna. De ahogy távolodunk a bolygótól, egyre inkább más égitestek, például a Hold vagy a Mars gyenge mágneses tere kezd bezavarni. Kifelé a Naprendszerből, a Jupiter hatalmas mágneses terébe érve az iránytűnk már a Jupiter felé állna.
Ha pedig a Nap felé indulnánk, a helyzet még bonyolultabb: a Nap mágneses tere kiterjed az egész Naprendszerre, és az iránytűnk acéltűje időről időre a Nap pólusai felé kezdene mutatni. A Nap mágneses aktivitása miatt azonban a pontos irányt nehéz lenne meghatározni.
Miért nem használunk iránytűt az űrben?
Az iránytű egyszerű, de csak a Föld mágneses mezejére reagál. Az űrhajósok ezért modern vektor magnetométereket használnak, amelyek nemcsak az irányt, hanem a mágneses tér erősségét is mérik, így megbízható navigációt biztosítanak a világűrben.
