2026. Szeptember 27.

365.28 Ft

320.34 Ft

Támogatás
friss

Öt mobiltelefont rejtett sózacskót találtak a Kozma utcai börtön területén

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

Olvasási idő: 5 perc

Szoboszlai: „Az irány jó, mindenkinél jobban akarjuk a sikert”

Marco Rossi szövetségi kapitány a szerbek újbóli 2-1-es legyőzése után még nem ünnepel, mert elmondása szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak még két pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje a célját, azaz kijusson az Európa-bajnokságra.

Igazi fociláz uralkodik ma Magyarországon. Klubszinten a Ferencváros ismét esélyes arra, hogy továbbjusson a csoportjából a Konferencia-ligában – két forduló után vezeti a kvartettjét –, míg a válogatott egy lépésre áll attól, hogy 1986 után először, egyeneságon kijusson egy nagy nemzetközi tornára.

Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes – amely szombaton este a Puskás Arénában 2-1-re verte Szerbiát – a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor két meccsel a csoportküzdelmek vége előtt bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét.

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál. „Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk" - nyilatkozta a Puskás Aréna vegyes zónájában a Liverpool klasszisa.

Szoboszlai először még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak. „Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy százszázalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre" - közölte. Majd egy cinkos mosollyal kísérve azért csak kimondta: „Győzünk Litvániában, és már kedden kijutunk az Európa-bajnokságra!”


A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a szerbek ellen 2-1-re megnyert Eb- selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál    Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


A középpályás külön kiemelte Nego Loic játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát – aki két gólpasszt is kiosztott –, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért" - mondta Szoboszlai.

Marco Rossi szövetségi kapitány a szerbek újbóli 2-1-es legyőzése után még nem ünnepel. Ugyanis elmondása szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak még két pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje a célját, azaz kijusson az Európa-bajnokságra.

„Még nem értük el a célunkat. Persze minden lehetőségünk megvan, hogy elérjük, mert most már óriási balszerencse kellene ahhoz, hogy lemaradjunk az Eb-ről, de két pontra még szükségünk van" - kezdte értékelését higgadtan a szakvezető. Úgy vélekedett, nincs nagy titka annak, hogy a nemzeti együttes rendszerint megnyeri a kiélezett meccseket, szerinte olyan csapata van, amelyik szívvel küzd, ez pedig az óriási alázatból fakad.

„Azok is alázatosak, akik pályán vannak, és azok is, akik a kispadon ülnek. Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam, hogy ma két évet öregedtem, mert nagyon megszenvedtük ezt a meccset. Az ellenfél fizikai fölényben volt, és a rögzített helyzetekben is erősnek bizonyult. Nem minőségben kerekedtünk felül, hanem a szívünknek köszönhetően, amihez egy csipetnyi szerencse is kellett" - fogalmazott Rossi.


Marco Rossi beismerte, hogy van egy nagy "hibája": elsődlegesen emberként nézi a játékosait, és csak azután figyeli a játékukat     Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


A már magyar állampolgársággal is rendelkező olasz tréner kifejtette, technikailag és taktikailag is a szerb csapat a csoport legerősebb tagja annak ellenére, hogy mindkétszer sikerült 2-1-re legyőzni. Beismerte, hogy van egy nagy "hibája", amit Olaszországban a sportigazgatók a szemére vetettek, mégpedig, elsődlegesen emberként nézi a játékosait, és csak azután figyeli a játékukat.

Elárulta, sosem használja, hanem alkalmazza a játékosait, ezért hívta meg Nego Loicot akkor is, amikor a Székesfehérváron padoztatták az előző idényben. „Lang Ádám jól játszott Willi Orbán pozíciójában, de a csapatba kerülő másik két védő is, azaz Fiola Attila és Botka Endre is. Sallai Roland óriási tehetség, amikor hiányzott, akkor azt megérezte a válogatott. Szerény véleményem szerint játszhatná nagyobb klubban, mint a Freiburg" - válaszolt személyi kérdésekre az 59 éves mester.

Kalmár Zsolt kiállításáról azt mondta, a lefújás után odaszóltak neki, ezért a fehérvári középpályás odament, majd hátulról meglökték, amire elindult a tömegjelenet. Hozzátette, bosszantja az eset, de Litvániában ott lesz a csapattal Horváth Krisztofer, mivel így Kalmárra nem számíthat eltiltás miatt.

„Azt mondtam a játékosoknak, hogy a négy döntő közül ez a mostani volt az első. Kedden Litvániában jön a második, s bár az ellenfél nincs azonos értéken Szerbiával, de nem szabad leírni őket, mert egyrészt most nyertek 2-0-ra Bulgáriában, másrészt merőben más körülmények várnak majd ránk. Elég, ha annyit mondok, 4-5 Celsius-fok lesz Kaunasban, de győzünk, akkor visszanyerem a most elvesztett két évet" - mondta Rossi.

Sport

2026. szeptember 26.

Egy mentős is érintett volt a magyar-ukrán meccs dulakodásában, vizsgálat indult

Egy mentős is érintett volt a magyar-ukrán meccs dulakodásában, vizsgálat indult
Magyar válogatott
Nemzetek Ligája
Országos Mentőszolgálat
Az OMSZ szerint a meccs egészségügyi biztosításában dolgozó egyik mentős is érintett volt a péntek esti dulakodásban. Eljárás keretében vizsgálják. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 25.

Kutatók szerint a csokoládé illata javíthatja az edzésteljesítményt

Kutatók szerint a csokoládé illata javíthatja az edzésteljesítményt
Egyetem
Kutatás
Sport
Egy malajziai kísérletben az étcsokoládé illatát szagoló résztvevők átlagosan 18-cal több ismétlést végeztek. A kutatóknak a korlátokra is figyelniük kell. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 25.

Szoboszlai Dominik üzent az újságíróknak - "Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba"

Szoboszlai Dominik üzent az újságíróknak - "Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba"
Labdarúgás
Magyar válogatott
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
A válogatott csapatkapitánya egy Steven Gerrarddal készült interjú tálalását kifogásolta, és azt kérte, a sajtó hagyja ki a családját a történetekből. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 24.

Új futófesztivál érkezik Budapestre 2027-ben

Új futófesztivál érkezik Budapestre 2027-ben
Budapest
Zene
Sport
Verseny
A LatteRace két távval, félmaratonnal és 10 kilométerrel indul, a szervezők pedig fesztiválhétvégét terveznek a verseny köré a főváros utcáin. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 23.

Jürgen Klopp szigorú szabályokat vezet be a német labdarúgó-válogatottnál

Jürgen Klopp szigorú szabályokat vezet be a német labdarúgó-válogatottnál
Németország
Világbajnokság
Hollandia
Nemzetek Ligája
Az új szövetségi kapitány meccsnapokon korlátozza a telefonhasználatot, kötelezővé teszi a közös étkezést, és ritkítja a hozzátartozók látogatásait. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 23.

Marad Verstappen mellett Isack Hadjar

Marad Verstappen mellett Isack Hadjar
Forma 1
Max Verstappen
Red Bull
Racing Bulls
Sport
A francia pilóta a jövő évi világbajnokságon is Max Verstappen csapattársa lesz. A bejelentés egy nappal a visszatéréséről szóló hír után érkezett. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 21.

Szoboszlai Dominik fehér Cadillackel érkezett a válogatott telki edzőtáborába

Szoboszlai Dominik fehér Cadillackel érkezett a válogatott telki edzőtáborába
Labdarúgás
Autó
Szoboszlai Dominik
Sport
Nemzetek Ligája
A csapatkapitány klasszikus autóval érkezett az összetartásra, Sallai Roland és Callum Styles viszont kiesett a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő keretből. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 21.

Lionel Messi a második helyre lépett a szabadrúgásgólok örökranglistáján

Lionel Messi a második helyre lépett a szabadrúgásgólok örökranglistáján
Labdarúgás
Világbajnokság
Sport
Az Inter Miami csatára a San Diego elleni 2-2-es meccsen szerezte 75. szabadrúgásgólját, és megelőzte a brazil Jaírt. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 18.

Több mint hét százalékot ugrott az On árfolyama miután leigazolta Mbappét

Több mint hét százalékot ugrott az On árfolyama miután leigazolta Mbappét
Tenisz
Sport
Gazdaság
Real Madrid
A svájci sportszergyártó a Nike egyik legfontosabb futballarcát szerezte meg, és Thierry Henryt nevezte ki futballigazgatójának. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 17.

Szoboszlai a Tottenhamnek lőtt gólt azoknak szánta, akik mindig mellette állnak

Szoboszlai a Tottenhamnek lőtt gólt azoknak szánta, akik mindig mellette állnak
Labdarúgás
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
Premier League
A Tottenham ellen győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik szerint ünneplése spontán volt, és nem a kritikusainak szólt. A vasárnapi meccsre is reagált. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 17.

Kivásárolták Todd Boehlyt a Chelsea-ből, az elnöki székből is távozik

Kivásárolták Todd Boehlyt a Chelsea-ből, az elnöki székből is távozik
Chelsea
Premier League
Todd Boehly és Mark Walter eladta részesedését, Hansjörg Wyss tulajdonos marad. A klub szerint a napi működés és a stratégia nem változik. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 16.

Tíz sprinthétvége és két visszatérő helyszín a 2027-es F1-szezonban

Tíz sprinthétvége és két visszatérő helyszín a 2027-es F1-szezonban
Forma 1
Verseny
A Magyar Nagydíj a 24 fordulós 2027-es szezon 13. állomása lesz. Visszatér Portugália és Törökország, a sprintfutamok száma hatról tízre nő. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Lionel Messi október 6-án Benin ellen búcsúzik az argentin válogatottól

Lionel Messi október 6-án Benin ellen búcsúzik az argentin válogatottól
Az argentin szövetség meghívta Messit a Benin elleni felkészülési meccsre, amelyre a 2022-es világbajnok keret minden tagját is várják. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Liverpool a Ligakupa legjobb 16 csapata közé

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Liverpool a Ligakupa legjobb 16 csapata közé
Labdarúgás
Szoboszlai Dominik
Premier League
A Liverpool 3-1-re verte a Tottenhamet a Ligakupában, a csereként beálló Szoboszlai Dominik a 91. percben távoli lövéssel döntötte el a meccset. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Carlos Espi hajrágóljával nyert a Real Madrid Elchében

Carlos Espi hajrágóljával nyert a Real Madrid Elchében
Labdarúgás
Spanyolország
Real Madrid
Güler és Mbappé révén kétgólos előnyben volt a Real Madrid, az Elche egyenlített, de a cserejátékos Carlos Espi a hajrában eldöntötte a meccset. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 15.

Öt újonccal hirdetett keretet Marco Rossi a Nemzetek Ligája őszi meccseire

Öt újonccal hirdetett keretet Marco Rossi a Nemzetek Ligája őszi meccseire
Magyarország
Labdarúgás
Magyar válogatott
Sport
Nemzetek Ligája
FIFA
A csapat tíz nap alatt négy meccset játszik a B-liga 2. csoportjában. A sorozat szeptember 25-én, az ukránok elleni hazai meccsel indul a Puskás Arénában. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 15.

Tíz védéssel mutatkozott be a La Ligában Gulácsi Péter a Villarreal kapujában

Tíz védéssel mutatkozott be a La Ligában Gulácsi Péter a Villarreal kapujában
Labdarúgás
Sport
A magyar kapus az ötödik fordulóban kapott először kezdőként lehetőséget. Csapata a Betis ellen kikapott, és öt forduló után még nyeretlen. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 14.

Öt és fél év után hagyja el az SD Worxöt Vas Blanka

Öt és fél év után hagyja el az SD Worxöt Vas Blanka
Magyarország
Lidl
Németország
Sport
A magyar kerékpáros már októberben csatlakozik új csapatához. Korábbi együttese szerint az elmúlt évben nem teljesültek a közösen kitűzött célok. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 13.

Tíz emberrel nyert a Manchester City a manchesteri rangadón

Tíz emberrel nyert a Manchester City a manchesteri rangadón
Labdarúgás
Phil Foden kiállítása után több mint 70 percet játszott emberhátrányban a Manchester City, mégis 1-0-ra nyert a Manchester United otthonában. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 13.

Mbappé az Aranylabdáról: "Senki sem volt jobb nálam"

Mbappé az Aranylabdáról: "Senki sem volt jobb nálam"
Labdarúgás
Sport
Arany
A Real Madrid csatára szerint az egyéni díjat nem a trófeák döntik el. A France Football harmincas listája megvan, a gálát október 26-án tartják Londonban. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 11.

Leclerc elismerte a hibáját a Hamiltonnal vívott csatában

Leclerc elismerte a hibáját a Hamiltonnal vívott csatában
Baleset
Autó
Forma 1
Ferrari
Sport
A Ferrari pilótája a Parabolica-kanyarban történt ütközés után rendbe jött, és azt is elismerte, hogy Monzában hibázott a csapattársával szemben. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 9.

Haaland duplájával nyerte meg a meccset a Manchester City, a sárga lapja miatt mégis kifakadt

Haaland duplájával nyerte meg a meccset a Manchester City, a sárga lapja miatt mégis kifakadt
Bajnokok ligája
Labdarúgás
Sport
Chelsea
A norvég csatár duplájával nyert a Manchester City Portóban, a lefogása után viszont ő is sárga lapot kapott, és ezt szóvá is tette. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 9.

300 kilométerrel bővült a bringás Kéktúra

300 kilométerrel bővült a bringás Kéktúra
Magyarország
Turizmus
Sport
Vasút
Az új szakaszok Putnoktól Somoskőújfaluig vezetnek 5300 méteres szintemelkedéssel. A teljes, 1500 kilométeres útvonal 2027 tavaszára készülhet el. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 8.

Mourinho az Inter ellen kezd a Reallal – itt az új BL-szezon

Mourinho az Inter ellen kezd a Reallal – itt az új BL-szezon
Bajnokok ligája
Labdarúgás
Egyetem
Világbajnokság
Sport
NAK
Tíz másodperc a lecserélt játékosnak, egy perc várakozás ápolás után, bővülő VAR-hatáskör. A címvédő PSG nyeretlenül kezdte a francia bajnokságot. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 7.

Hamilton nyíltan bírálta a Ferrari vezetését Monzában

Hamilton nyíltan bírálta a Ferrari vezetését Monzában
Forma 1
Lewis Hamilton
Ferrari
Mercedes
Sport
Verseny
A brit pilóta hatodik lett Monzában, hátránya 76 pontra nőtt. Írott szabályokat hiányol a csapattársak közötti küzdelemre a Ferrarinál. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 7.

Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját

Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját
Magyarország
Puskás Aréna
MLSZ
Sport
Pósfai Gábor
A belügyminiszter átmeneti vezetőt jelölt ki az ügynökség élére, akinek első feladata a megkezdett átvilágítás lezárása lesz. Pályázat is jön. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 6.

Hat évvel monzai győzelme után jött Gasly első pole-ja

Hat évvel monzai győzelme után jött Gasly első pole-ja
Olaszország
Forma 1
Az Alpine francia pilótája hatvan ezredmásodperccel előzte meg Russellt, Piastrit büntetés hátráltatja, a bajnokság éllovasa pedig a mezőny végéről kezd. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 4.

Szoboszlai Dominik lövőtechnikáját dicsérte Bruno Fernandes az Instagramon

Szoboszlai Dominik lövőtechnikáját dicsérte Bruno Fernandes az Instagramon
Labdarúgás
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
A portugál középpályás egy podcastben árulta el, ki a fia kedvenc játékosa. A Liverpool magyar labdarúgója az Instagramon reagált a hírre. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 4.

Madagaszkári válogatott támadót igazolt kölcsönbe a DVSC

Madagaszkári válogatott támadót igazolt kölcsönbe a DVSC
Labdarúgás
DVSC
Sport
Debrecen
A 26 éves Bryan Adinany a belga KV Kortrijktól érkezett a Loki csapatához, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 3.

748 millió eurós költéssel is csak negyedik Európában a LaLiga

748 millió eurós költéssel is csak negyedik Európában a LaLiga
Labdarúgás
Sport
Real Madrid
Barcelona
Premier League
A spanyol klubok 748 millió eurót adtak ki játékosokra, a Premier League viszont 3,83 milliárdot – az eladási bevételek ráadásul jócskán visszaestek. Bővebben...