Milák Kristóf szerdán bronzérmet nyert 100 méteres gyorsúszásban a párizsi Európa-bajnokságon, majd nem sokkal ezután a 100 pillangó döntőjébe is bejutott. A kétszeres olimpiai bajnok az érem után hosszú hallgatás után újra a sajtó elé állt, és válaszolt az újságírók kérdéseire -írja a Telex.
Országos csúccsal ért célba
A 100 és 200 méter pillangó olimpiai bajnoka 46,87 másodperces idővel csapott célba a 100 méteres gyorsúszás fináléjában, ezzel megdöntötte Németh Nándor kedden felállított 47,44-es országos csúcsát. Milák előtt csak az orosz Jegor Kornyejev végzett, a számot a román David Popovici nyerte 46,56 másodperces idővel, Németh Nándor pedig hatodik lett a döntőben. Néhány perccel később Milák már a 100 méteres pillangóúszás középdöntőjében állt rajtkőre, ahonnan 50,50-es idővel jutott be a csütörtöki fináléba, ahol Kós Hubert is ott lesz mellette.
„Az utolsó huszonöt azért nagyon csípett, ha több lélekjelenlétem van, akkor még jobb lehetett volna, de nem vagyok tipp-topp állapotban. Ez a felhozó évem, a nulláról valahova, de az edzésmunka alapján jól haladok” – mondta Milák a 100 gyors döntőjéről a vegyes zónában.
Megtörte a hallgatást
Milák jó ideje kerülte a sajtót, most azonban Kós Huberthez csatlakozva ő is megállt válaszolni a helyszínen lévő újságírók kérdéseire.
„Kihagytam annyit, és fejlődött annyit a világ, hogy megint van egy nagyon jó, versenyzésre késztető érzésem. Nagyon jó érzés újra a medencében lenni, és többé-kevésbé kihozni valamit abból az edzésből, amit eddig csináltam.” – mondta Milák az M4 Sport riporterének.
Az úszó hozzátette, rosszabb formára és nagyobb fájdalomra számított, de a verseny nem bizonyult megterhelőnek, és a csütörtöki 100 pillangó döntőjében is hasonló teljesítményt szeretne nyújtani, mint a gyorsúszásban. A bronzéremről elmondta, nem számított rá, inkább egy 47,2 körüli időt remélt, de a mezőny magas színvonala miatt végig húzatta magát a versenytársakkal. Az interjú végén jelezte, hogy továbbra is elsősorban magára, a magánéletére és a sportszakmai munkájára szeretne koncentrálni.
Erősödő mezőny az ötvenes számok miatt
A Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Milák arról is beszélt, hogy a mezőny érezhetően megerősödött, amióta bejelentették: a 2028-as Los Angeles-i olimpián minden úszásnemben lesz ötvenméteres szám. Szavai szerint ez sok versenyzőt motivált a sprintszámokra való felkészülésben, ami meglátszik a mezőny erősségén is – bár szerinte nem mindenki tudja jól venni a fordulókat ezen a távon. Arra a kérdésre, hogy szeret-e már újra úszni, egyelőre nem volt hajlandó válaszolni.
A 26 éves Milák a tokiói olimpia óta ritkán szerepelt nyilvánosan: edzőt váltott, kevesebb nyilatkozatot adott, egy időre pedig az edzéseket is abbahagyta, sőt korábban elárulta, hogy 2023 nyarán a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében. A most látott versenyzési kedv és a csütörtöki 100 pillangó döntő megmutathatja, hogy ez a felkészülési időszak mennyire hozta vissza korábbi formáját.