Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott Waterlooját Stockholmnak hívják. Ugyanis a csapat három alkalommal lépett pályára a svéd fővárosban, és valamennyit elveszítette. A szerdai negyeddöntőben 17 góllal kikaptak a címvédő Dániától, pénteken pedig Norvégiával szemben veszítettek nyolc találattal.
A legfájóbbat pedig vasárnap, mégpedig Egyiptom ellen - kétszeri hosszabbítást követően 36-35-re -, és ezzel a nyolcadik helyen végzett a világbajnokságon. Ha csak az eredményt nézzük, akkor akár sikeresnek is nevezhetjük a magyarok szereplését, hiszen a negyeddöntőbe jutva biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán.
Ha viszont azt is megvizsgáljuk, hogy azoktól a csapatoktól arcpirító vereségeket szenvedtünk el, akik valamit is számítanak a férfi kézilabdázásban, akkor már egészen más a helyzet. Olyan messze vagyunk a sportág élmezőnyétől – holott voltunk olimpiai negyedikek és világbajnoki ötödikek is az elmúlt bő tíz évben –, hogy azt fizikailag is fájt látni. Ráadásul az olimpián, vagy rosszabb esetben már az olimpiai selejtezőben éppen azokkal találkozunk, akik bucira vertek a vb-n minket.
Lékai Máté döntő büntetőt hibázott a meccs végén Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az erőltetett beállójáték már sematikus az ellenfeleink számára, nem véletlen, hogy az izlandi bravúr kivételével a padlóba döngölte minden komoly válogatott – sajnos Portugáliát is ide kell már sorolnunk – a mieinket. Arról meg már szót se ejtsünk, hogy egy vb-negyeddöntőben miért kell az egyébként néha túl nyugodt Chema Rodríguez szövetségei kapitánynak teli torokból üvöltöznie a játékosokkal, hogy szedjék már össze magukat.
Egyiptom ellen a második félidő már-már az izlandiak által egyszer már látott csodát idézte, ám teljesen érthetetlen, hogy miért nem tudja kihasználni a magyar válogatott azt a pszichikai előnyt, hogy a félidei mínusz hatról döntetlenre menti a találkozót. Ráadásul hat perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt a hetedik hely kérdése, akkor ugyanis Egyiptom 28-24-es előnyben volt. Aztán padlóra vittük őket…
Ám innen is sikerült felállniuk, mert képtelenek voltunk a már padlón lévő ellenfélnek bevinni átvitt értelemben és valóságban is mindent eldöntő találatot. Büntetőt hibázunk, majd amikor a Sors ad még egy lehetőséget, eladjuk a labdát. És ne jöjjünk a fáradtsággal, mert az egyiptomiak is pont annyi meccset játszottak, mint a magyarok.
