Brad Pitt interjút adott az Esquire magazinnak, amelyben elárulta, hogy hét év józanság után újra fogyaszt alkoholt, igaz, szerinte most sokkal visszafogottabban teszi. A 62 éves Oscar-díjas színész elmondása szerint néhányszor túlságosan magabiztossá vált, ezért úgy döntött, korlátok között tartja az ivást.
„Néhányszor túlságosan magabiztos lettem, aztán arra jutottam: na, ez nekem nem jó. Nem nagy mennyiségben.” – mondta a lapnak Brad Pitt.
Elárulta, hogy volt egy nagyon sötét időszaka
Pitt arról is beszélt az Esquire-nek, hogy bár sosem gondolta magát öngyilkos hajlamúnak, volt egy időszak az életében, amelyből nem látta a kiutat. A színész úgy fogalmazott, a fájdalom akkor annyira elviselhetetlenül nehezedett rá, hogy bár nem készült semmit tenni, mégis megkönnyebbülésként élte meg a halál gondolatát, mielőtt az erős túlélési ösztöne azonnal átvette volna az irányítást. Azt nem árulta el, hogy pontosan élete melyik szakaszára gondolt, csupán annyit közölt, hogy családi ügyek vezettek ehhez az állapothoz.
A 2016-os válás árnyékában
Brad Pitt szavai minden valószínűség szerint a 2016-os válására utalhatnak. Akkor Angelina Jolie két év házasság után nyújtotta be a válókeresetet, és kizárólagos felügyeletet kért a gyerekeikre. A keresetben Jolie azt állította, hogy egy repülőúton Pitt fű és alkohol hatása alatt verbálisan és fizikailag is agresszív volt vele, egy ponton pedig nekiment az akkor 15 éves fiuknak, Maddoxnak is. Az ügyben az amerikai gyerekvédelem is vizsgálódott, Pittet azonban hivatalosan semmivel nem vádolták meg. A színész jogi csapata tagadott mindenféle erőszakos jelenetet, de elismerték, hogy Pitt akkor részeg volt.
A hosszú és bonyolult jogi procedúra alatt a felügyeleti jogok hol Jolie-nál, hol Pittnél voltak, emellett hosszadalmas vita alakult ki abból a dél-francia birtokból is, ahol a pár összeházasodott és bort termelt. Pitt a válása óta többször is nyilatkozott az eseményekről, Jolie ezzel szemben egyszer sem beszélt a témáról nyilvánosan. A színész a válása óta nem ivott alkoholt, és a cigarettázással is felhagyott – egészen mostanáig.