363.03 Ft

322.21 Ft

Támogatás
friss

Gyurgyák János, a Századvég alapítója megerősítette, hogy 1976-ban beszervezték

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Kultúra

Olvasási idő: 3 perc

Majka lemondta a sepsiszentgyörgyi koncertjét - Életveszélyes fenyegetést kapott

Majka lemondta a sepsiszentgyörgyi koncertjét - Életveszélyes fenyegetést kapott
Majka életveszélyes SMS-fenyegetés miatt mondta le sepsiszentgyörgyi fellépését, a zenész feljelentést tesz, a Sic Feszt szervezői is elítélték az esetet.

Hirdetés

Majka életveszélyes fenyegetés miatt mondta le közelgő sepsiszentgyörgyi koncertjét – jelentette be a zenész Facebook-oldalán. Az előadó és csapata két napot töltött volna Erdélyben, a most kialakult helyzet miatt azonban nem tudják vállalni a fellépést. Majka közölte, feljelentést tesznek az ügyben, és igyekeznek kideríteni, ki állhat a fenyegetés mögött.

A zenész elmondása szerint kedd este 11 órakor kapott sms-ben életveszélyes fenyegetést egy privát telefonszámról. Az üzenet küldője arról írt, alig várja, hogy Erdélybe érjenek, és „revansot” vegyenek egy állítólagos korábbi sérelemért. A fenyegető azt is közölte, tudja, hol száll meg a társaság, melyik biztonsági cég dolgozik a rendezvényen, és milyen útvonalon haladnak majd. Majka szerint az üzenetben az is szerepelt, hogy hazaárulónak nevezték.

„Ugye nem kell mondanom, vajon honnan ered ez a gyűlölet… Bár hozzászoktam a mocskolódáshoz és ahhoz, hogy az embereknek időnként csípi a szemét a mondanivalóm, de ahhoz, hogy a saját privát számomon zaklassanak éjjel, ahhoz nem.” – írta Majka.

A zenész hozzátette, ügyvédjük tanácsára komolyan veszik a fenyegetést, és teljes döbbenettel figyelik, hová süllyeszti az emberek gondolkodását a politika. Posztjában azt is leírta, reméli, a magyar nép egyszer pártoktól és népcsoportoktól függetlenül fog össze a bajban, a kellemetlenkedőknek pedig üzente: mindent megtesznek, hogy jogi úton feleljenek tettükért.


A fesztivál szervezői is elhatárolódtak

Sepsiszentgyörgyön augusztus 5. és 7. között rendezik a Sic Feszt zenei fesztivált, ahol Majka az első napon, szerda este lett volna a fő fellépő. A szervezők Facebook-bejegyzésükben az erőszak és a fenyegetés minden formáját elítélték, és hangsúlyozták: az ilyen viselkedés nem jellemző az erdélyi magyar fiatalokra, akik szeretettel várják a magyarországi fellépőket. Bizakodásukat fejezték ki, hogy a hatóságok mielőbb megtalálják és felelősségre vonják a tettest.


Hónapok óta tart a botrány Majka körül

Majka, azaz Majoros Péter tavaly, a Csurran, cseppen című dala óta áll több fideszes politikus és szimpatizáns kereszttüzében: a dal klipjében egy fiktív ország, Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét alakítja. Nagy vihart kavart, hogy a debreceni Campus Fesztiválon tartott koncertjén a szám végén egy mikrofonnal fejbe lövést imitáltak. Bár Majka nem állította, hogy Bindzsisztán miniszterelnöke Orbán Viktor lenne, a Fidesz és a kormányzati média a tiszás erőszak jeleként értékelte a jelenetet, és lejáratócikkek sora jelent meg a zenészről.

Kultúra

2026. november 3.

A Collins szótár választása szerint a „mogging" lett az év szava

A Collins szótár választása szerint a „mogging" lett az év szava
Trend
Radnai Márk
Kultúra
Internet
A glasgow-i Collins English Dictionary a manoszféra szlengjéből indult moggingot választotta az év szavának. A kifejezés még a magyar politikában is feltűnt. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. október 31.

A Thália Színház horrorvígjátékkal és thrillerrel készül az év végére

A Thália Színház horrorvígjátékkal és thrillerrel készül az év végére
Budapest
Színház
November végén és december elején mutatja be a Thália Színház A 9-es szám alatt című horrorvígjátékot és a Várj, míg sötét lesz című thrillert. Bővebben...

Kultúra

2026. október 23.

Krasznahorkai László, Kende Péter és Schiff András kapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét

Krasznahorkai László, Kende Péter és Schiff András kapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét
Magyar Péter
Köztársasági elnök
Egyetem
Krasznahorkai László
Baka András
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóján Krasznahorkai László, Kende Péter és Schiff András kapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét Baka Andrástól. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. október 16.

Magyar AI-kisfilm jutott a Higgsfield nemzetközi filmfesztivál döntőjébe

Film
Technológia
AI
Sisák Donát mesterséges intelligenciával készült ROAR című kisfilmje a 126 döntős közé került, a zsűriben a Pixar társalapítója is ott ül. Bővebben...

Hirdetés

Kultúra

2026. október 10.

Önkiszolgáló kölcsönzés indult a szegedi Klebelsberg Könyvtárban

Önkiszolgáló kölcsönzés indult a szegedi Klebelsberg Könyvtárban
Szeged
Egyetem
Négy beltéri automata, egy külső visszaadó és egy átvevő gép szolgálja az SZTE könyvtárának olvasóit, a köteteket RFID-címkékkel látták el. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 30.

Megszűnik az MNMKK, önállóak lesznek újra a múzeumok

Megszűnik az MNMKK, önállóak lesznek újra a múzeumok
Tarr Zoltán
Az MNMKK-hoz tartozó intézmények jogi és szakmai önállóságot kapnak vissza, a miniszter szerint a bérek és a vezetői pályázatok rendezése is napirenden van. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 29.

Dokumentumsorozatot mutat be Matthew Perryről a Netflix, megjelent az előzetes

Dokumentumsorozatot mutat be Matthew Perryről a Netflix, megjelent az előzetes
Netflix
Sorozat
Kultúra
Kijött a The One About Matthew Perry előzetese. A Netflix sorozatában a színész testvére, barátai és volt barátnője beszél a függőséggel vívott harcáról. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. szeptember 23.

A Debreciner riportfilmje nyerte a Minőségi Újságírás Díj fődíját

A Debreciner riportfilmje nyerte a Minőségi Újságírás Díj fődíját
Film
Fidesz
Partizán
Kórház
Kultúra
A Médiafórum Egyesület a második negyedév munkáit díjazta. A fődíj mellett a 444, a Telex, a 24.hu és a Direkt36 újságírói kaptak különdíjat. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 22.

Bíróság elé került Deák Bill Gyula legendás dala

Magyarország
Zene
Bíróság
Kultúra
A trombitaművész szerint többen próbálták saját nevükre bejegyeztetni a Hosszú, fekete hajat, a jogdíjakat zárolták, és a bíróság döntött az ügyben. Bővebben...

Hirdetés

Kultúra

2026. szeptember 18.

Ukrán háborús regény nyerte a daytoni békedíjat

Ukrán háborús regény nyerte a daytoni békedíjat
Egyesült Államok
Ukrajna
Háború
Kultúra
Sam Wachman első regénye a 2022-es orosz invázió idején játszódik. A díjat 2006-ban alapították a daytoni békemegállapodás emlékére. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 17.

Az MBH elemzői szerint 2028-ig fokozatosan gyorsulhat a magyar gazdaság

Az MBH elemzői szerint 2028-ig fokozatosan gyorsulhat a magyar gazdaság
Bank
Infláció
Árfolyam
MNB
Jegybank
Gazdaság
Az MBH elemzői szerint a fogyasztás húzza a kilábalást, az MNB kivárhat a kamatvágással, a forint pedig év végére 370-ig gyengülhet. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. szeptember 17.

Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues ikonja

Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues ikonja
A Hobo Blues Band egykori énekese egy műtétet követően hunyt el. Családja a zenész Facebook-oldalán tudatta a hírt, a búcsúról később adnak tájékoztatást. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 16.

Hat előadással indítja őszi színházi programját a szegedi MASZK Egyesület

Hat előadással indítja őszi színházi programját a szegedi MASZK Egyesület
Szeged
Színház
Családi bábjáték, tanyasi dráma, ostromnapló és stand-up is szerepel a szegedi MASZK Egyesület vasárnap induló, hat előadásból álló őszi műsorában. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 15.

Tarr Zoltán kirúgta Schmidt Máriát, egy ideig zárva lesz a Terror Háza

Tarr Zoltán kirúgta Schmidt Máriát, egy ideig zárva lesz a Terror Háza
Tarr Zoltán
A múzeum addig marad zárva, amíg a kiállítás átvilágítása le nem zárul és a jogok nem tisztázódnak. Az újranyitást még idénre ígérik. Bővebben...

Hirdetés

Kultúra

2026. szeptember 14.

A Csendes barátot nevezi Magyarország az Oscarra

A Csendes barátot nevezi Magyarország az Oscarra
Magyarország
Film
Mozi
Oscar-díj
Kultúra
A velencei FIPRESCI-díjas alkotás a Magyar Filmszemlén a legjobb film díját is elnyerte. A jelöltek listája 2027. január 21-én lesz nyilvános. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. szeptember 9.

Az ELTE-n lép újra a közönség elé Krasznahorkai László, csaknem tíz év után

Az ELTE-n lép újra a közönség elé Krasznahorkai László, csaknem tíz év után
Egyetem
Nobel-díj
Kultúra
Krasznahorkai László
A Nobel-díjas író a Gólyavárban beszélget Gintli Tibor irodalomtörténésszel, másnap pedig átveszi az egyetem díszdoktori címét. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 9.

Színházlátogatással egybekötött kurzus indul a Szegedi Tudományegyetemen

Színházlátogatással egybekötött kurzus indul a Szegedi Tudományegyetemen
Szeged
Színház
Egyetem
A Nézőművészeti Egyetem kurzusán négy előadást néznek meg a hallgatók a Szegedi Nemzeti Színházban, majd az alkotókkal beszélgetnek és tesztet írnak. Bővebben...

Kultúra

2026. szeptember 6.

Telt házzal nyitott Zágrábban a botrányt kavart John Malkovich-rendezés

Telt házzal nyitott Zágrábban a botrányt kavart John Malkovich-rendezés
Színház
Bulgária
A Fegyver és vitéz szófiai bemutatóját 2024-ben tüntetők zavarták meg, a HNK2EU nyitóelőadásán viszont hosszan tapsolt a közönség. Ősszel a Berliner Ensemble érkezik. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 25.

79 évesen elhunyt Failoni Donatella zongoraművész

79 évesen elhunyt Failoni Donatella zongoraművész
Életének 80. évében elhunyt Failoni Donatella zongoraművész, halálhírét lánya jelentette be. Bővebben...

Hirdetés

Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 19.

Fidesz-közeli cégek is visszautaltak pénzt az NKA-nak, eddig négymilliárd forint érkezett vissza

Fidesz-közeli cégek is visszautaltak pénzt az NKA-nak, eddig négymilliárd forint érkezett vissza
Nemzeti Kulturális Alap
Hankó Balázs
Négymilliárd forintot fizettek vissza eddig az NKA 17 milliárdos, választás előtti kulturális támogatásából, köztük Fidesz-közeli cégek is. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 19.

Cserhalmi György kapja idén a Magyar Érdemrend nagykeresztjét

Cserhalmi György kapja idén a Magyar Érdemrend nagykeresztjét
Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze kapja meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét a 2026. augusztus 20-i nemzeti ünnepen. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 16.

Ópusztaszer hagyományőrző programokkal köszönti Szent István napját

Ópusztaszer hagyományőrző programokkal köszönti Szent István napját
Ünnep
Augusztus 20.
Íjászat, kemencés sütés és honfoglaláskori lovasbemutató várja a látogatókat augusztus 20-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 13.

Izrael miatt szigorítanak az Eurovízió szabályain

Izrael miatt szigorítanak az Eurovízió szabályain
Zene
Izrael
Bulgária
Verseny
Európa
Kultúra
Bulgária Burgasz városa rendezi a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivált, miközben a szervezők a fegyveres konfliktusban érintett országok rendezői jogát is korlátozzák. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 13.

Kiderült, kik döntenek a magyar Oscar-nevezésről

Kiderült, kik döntenek a magyar Oscar-nevezésről
Magyarország
Film
Mozi
Oscar-díj
Kultúra
Megalakult a bizottság, amely szeptemberben dönt Magyarország hivatalos Oscar-nevezéséről a nemzetközi film kategóriában. Bővebben...

Hirdetés

Kultúra

2026. augusztus 12.

Rod Stewart lemondta az összes idei amerikai koncertjét

Rod Stewart lemondta az összes idei amerikai koncertjét
Koncert
Rod Stewart koszorúérstent-beültetésen esett át, ezért lemondta idei amerikai és mexikói turnéjának hátralévő koncertjeit. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 10.

Az Odüsszeia 1,1 milliárd dollárral Christopher Nolan legnagyobb bevételű filmje

Az Odüsszeia 1,1 milliárd dollárral Christopher Nolan legnagyobb bevételű filmje
Film
Mozi
Gazdaság
Kultúra
Christopher Nolan Odüsszeia című filmje kevesebb mint egy hónap alatt túllépte az egymilliárd dolláros bevételt, és megelőzte A sötét lovag – Felemelkedést. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 8.

Ezeket a Sziget koncerteket megnézheted az M1-en is

Ezeket a Sziget koncerteket megnézheted az M1-en is
Sziget Fesztivál
Mehringer Marci, a Blahalouisiana és Co Lee sziget-koncertjét biztosan közvetíti az M1, a további fellépőkről még egyeztetnek. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 7.

Ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén

Ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén
Zene
Fesztivál
A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 12-én ingyenes szabadtéri koncertet ad a Hősök terén, ahol bemutatkozik a zenekar gyerekkórusa is. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 7.

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlanon

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlanon
Fesztivál
Facebook
Kultúra
Novák Erik szabadtéri festményekkel állított emléket az idén elhunyt Nádasdy Ádámnak és Scherer Péternek az Ördögkatlan Fesztiválon. Bővebben...

Hirdetés

Kultúra

2026. augusztus 6.

Fonyódligeti pisztrángkonzerv lett az év balatoni strandétele

Fonyódligeti pisztrángkonzerv lett az év balatoni strandétele
Magyarország
Balaton
Kultúra
A fonyódligeti pisztrángkonzerv nyerte az idei év strandétele versenyt, de sós kürtőskalács és gubacsinta is díjat kapott Tihanyban. Bővebben...