Egy 11 éves lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután egy iskolai kirándulás során szakadékba zuhant az ausztriai Tirol tartományban, az Imst melletti Hachleschlucht-szurdok térségében – számolt be róla a Krone Zeitung. A baleset csütörtök délután, helyi idő szerint 16 óra körül történt - közölte a Telex.
A rendőrségi tájékoztatás szerint az iskolai csoport – 12 diák és egy tanár – egy hegyi ösvényen túrázott, amikor a lány hirtelen eltűnt a látókörből. A pedagógus azonnal riasztotta a segélyszolgálatokat.
Az osztrák hegyimentők és egy mentőhelikopter indult az eltűnt gyermek keresésére. A kislányt nem sokkal később megtalálták a szurdok alsó részében, mozdulatlanul feküdt a vízben. Az osztrák nyomozók szerint kötéltechnika segítségével mentették ki, majd helikopterrel szállították az innsbrucki egyetemi klinika intenzív osztályára.
„A lány kritikus állapotban van az intenzív osztályon” – mondta Johannes Schwamberger, a klinika szóvivője péntek reggel a Krone Zeitung-nak.
A mentésben részt vevő Imst hegyimentő szolgálat a csoport többi tagját is biztonságosan kísérte ki a szurdokból. A Vöröskereszt kríziscsoportja a helyszínen fogadta a gyerekeket