Tízezrek vonultak az utcákra a francia városokban a tegnapi nap folyamán fizetésemelést, valamint a nyugdíjkorhatár emelésének elvetését követelve. A demonstrációk többsége békés volt, a fővárosban azonban zavargás tört ki, melynek következtében a rendőrség 54 embert tartóztatott le. Az erőszakos tüntetők elleni fellépés során nyolc rendőr sérült meg.
Az erőszakos cselekményekért a Fekete Blokk anarchista szervezet tagjai a felelősek, akik kifosztottak egy kelet-párizsi McDonald’s éttermet, majd a környék ingatlanközvetítő irodáinak ablakait törték be miközben szemeteskukákat gyújtottak fel. A rendőrség könnygázt vetett be ellenük.
Összességében mintegy 250 tüntetésre került sor országosan, melyek során közel 120 ezer ember vett részt utcai megmozdulásokon, közülük 24 ezren Párizsban – a belügyi tárca tájékoztatása szerint. A fővárosban a tüntetéseket szervező szakszervezeti aktivistákhoz baloldali politikusok és klímavédelmi aktivisták is csatlakoztak a France 24 beszámolója szerint.
A tüntetők vádjai szerint Emmanuel Macron üzleti szemléletű politikát folytat az ország elnökeként, kevéssé figyelve az átlagemberek megélhetési problémáinak kezelésére. Az üzleti világ, a gazdaság érdekeit szolgálná a nyugdíjkorhatár 62 évről 65. betöltött életévre történő tervezett emelése is, mely szintén éles ellenállásba ütközik számos társadalmi csoport részéről. A klímavédelem iránt elkötelezettek közül számosan azt róják fel az ország régi-új elnökének, hogy inaktív környezetvédelmi kérdésekben.
A tiltakozók „Nyugdíjat az ízületi gyulladás előtt”, „Nyugdíjba vonulás 60 éves korban”, az „Árak befagyasztása” és „Macron, takarodj” feliratú transzparensekkel vonultak Párizs mellett többek között Lille, Nantes, Toulouse és Marseille utcáin.
A kormányzatnak a vásárlóerő erősítésével kellene foglalkoznia, mely a munkabérek emelése révén érhető el – jelentette ki Philippe Martinez, a keményvonalas CGT szakszervezeti mozgalom vezetője a Reuters hírügynökségnek.
A párizsi tüntetésen részt vett Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldal vezéralakja is, aki a francia elnökválasztás első fordulójában a 3. helyen végzett, kevéssel elmaradva a szélsőjobb vezető politikusától, Marine Le Pentől. A veterán politikus széles körű baloldali összefogást - uniót a zöldekkel, szocialistákkal – kíván létrehozni a június 12-én, illetve 19-én tartandó parlamenti választás idejére, hogy egy baloldali dominanciájú parlamenttel korlátozhassa Emmanuel Macron elnöki hatalmát a következő elnöki mandátuma öt éve alatt.
Marine Le Pen a korábbi évekkel ellentétben nem vett részt pártja május elsejei rendezvényén. Videó üzenetben fordult híveihez arra kérve őket, hogy pártja, a Nemzeti Tömörülés annyi képviselőjelöltjét juttassák be júniusban a nemzetgyűlésbe, amennyit csak lehetséges. Minderre szerinte azért van szükség, hogy a jövőben is megóvhassák a francia polgárok vásárlóerejét, továbbá, hogy megakadályozhassák Macron elnököt abban, hogy kárt okozzon Franciaországnak.