Immár nemcsak a harctéren dúl egyre keményebb csata Ukrajnában az orosz inváziós erők között, hanem a szavak szintjén is elképesztő küzdelem vette kezdetét. Joe Biden amerikai elnök kijelentette, Vlagyimir Putyin egyszerűen nem maradhat hatalmon, újfent háborús bűnösnek és tömeggyilkosnak nevezte őt, és ezúttal a Fehér Ház is úgy érezte, finomítaniuk kell elnökük szavain.
Természetesen nem maradt el az orosz válasz sem, és a volt elnök, Putyin egyik leghűségesebb szövetségese, Dmitrij Medvegyev kijelentette, Moszkvának minden joga megvan ahhoz, hogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajnában. A Guardian cikke szerint a szakértők úgy vélekednek, hogy az orosz vezetők az újabb nukleáris fenyegetéssel inkább csak a hadsereg ukrajnai kudarcairól próbálják elterelni a figyelmet.
Medvegyev jelenleg az ország biztonsági tanácsának jelenlegi alelnöke úgy fogalmazott, Moszkva bevethet nukleáris fegyvert akkor is, ha az ellenséges fél csak hagyományos fegyvereket használ. A politikus szerint ugyanis Oroszország nukleáris doktrínája nem minden esetben követeli meg, hogy az ellenséges állam előbb használjon atomfegyvert, elég, ha hagyományos fegyverekkel veszélyezteti az orosz állam létét.
Nagyhirtelen előkerült Szergej Sojgu védelmi miniszter is – láthatóan szó sincs arról, hogy infarktusa lett volna, vagy éppen merényletet tervezett volna Putyin ellen –, és mindenki számára érthető módon elmondta, az orosz hadsereg célja, hogy a nagy hatótávolságú és pontosságú fegyverek mellett fenntartsák a nukleáris erők harckészültségét. Utóbbiból nagyjából 6000 atomfegyver áll az orosz vezetés rendelkezésére.
Volodimir Zelenszkij természetesen nem hagyta szó nélkül az újabb atomfenyegetést, és a dohai fórumon elmondott beszédében kiemelte, nem most volt az első alkalom, hogy az oroszok atomfegyverek bevetésével fenyegetőznek.
„Néhány nappal az invázió kezdete után Vlagyimir Putyin a nyugati országok beavatkozása esetére azt mondta, hogy korábban soha nem látott következményeket vonna maga után. Most mindenki láthatja, mire is gondolhatott” – tette hozzá az ukrán elnök.
A politikai hadszíntér mellett a valódi frontvonalakon is dúlt a harc, igaz, a független források, valamint a brit titkosszolgálatok jelentései – lebontva a propagandát a szemben álló felek igencsak túlzó hadijelentéseiről – szerint az ukrán fegyveres erők értek el sikereket. Ezt támasztja alá az is, hogy rövid időn belül Putyin három tábornokot is leváltott.
Az egyikük az 1-es számú gárda harckocsizó hadsereg főparancsnoka, Szergej Kiszel tábornok, aki az orosz erők hadmozdulatait irányította Harkiv, Szumi és Csernihiv térségében. Az említett városokat nemhogy nem tudták elfoglalni az inváziós erők, de az elmúlt két napban vissza is szorultak az ellentámadást indító ukránokkal szemben.
Az oroszok egyébként ismét légitámadást intéztek egy nukleáris kutatólabor ellen Harkivban. Egyelőre nem lehet megbecsülni a károk mértékét, mert az atomlétesítmény területén folyamatosan zajlanak a harcok.
Szintén menesztették a 6-os számú összfegyvernemi hadsereg főparancsnokát, Vlagyiszlav Jeresov tábornokot, valamint Roman Gavrilovot, az orosz nemzeti gárda helyettes parancsnokát, utóbbit ráadásul a hírek szerint őrizetbe is vették. Utóbbi információt érdemes óvatosan kezelni, hisz egyrészt orosz források nem erősítették meg, másrészt a most hirtelen visszatért Sojguval kapcsolatban is hasonló hírek láttak napvilágot.
Mindenesetre az orosz hadvezetés és maga Putyin legnagyobb bosszúságára Mariupol még mindig ukrán kézen van. Vadim Bojcsenko az UNIAN ukrán hírügynökségnek a város védőinek hősiesen ellenállásáról és vasárnapra virradóra is súlyos harcokról számolt be. Egyes független hírforrások szerint az ukrán erők a rommá lőtt városban visszafoglaltak néhány kerületet.
Ahogy eddig is, úgy most is egymást okolják az egyre nagyobb számban elhalálozó civilek sorsáért a felek. Bojcsenko azzal vádolta a várost ostromló orosz hadsereget, hogy kíméletlenül bánik a civilekkel, közöttük az oroszajkú helyi lakosokkal is, konkrétan népirtással vádolva őket. Az oroszok szerint a várost védő ukrán fegyveresek – közöttük a szélsőséges nézeteket valló, nacionalista Azov milicistái – élő pajzsként használják Mariupol lakóit.
Az biztos, hogy az értelmetlen öldöklés, az oroszok által indított háború jelképévé vált Mariupolban már kézzel fogható a humanitárius katasztrófa, hiszen emberek halnak éhen, nincs se élelem, se ivóvíz, valamint kimerültek a gyógyszerkészletek. Ráadásul – természetesen megint egymást okolja ezért az orosz és az ukrán fél – a humanitárius segélyszállítmányok sem tudnak eljutni a pincékben rejtőző lakossághoz.
Északon ezzel szemben ellentámadásba lendült az ukrán haderő, és ennek kézzel fogható eredményeként visszafoglalták Trosztjanyec települést, amely stratégiailag fontos település, hiszen a Harkiv és Szumi közti összekötő útvonalon helyezkedik el. Délen, Mikolaivnál visszaverték az orosz támadást és megkezdték Herszon ostromát, és már a városban dúlnak a harcok.
További ukrajnai települést is sikerült felszabadítani az orosz uralom alól az ukrán hadseregnek - számolt be róla a The Kyiv Independent a Twitteren. Ismét ukrán kézen van a Zaporizzsja régióban fekvő Poltavka és Maljnivka, a falvakat heves harcok után sikerült visszafoglalni az oroszoktól.