Eldőlni látszik a több mint két hete zajló elkeseredett ütközet a stratégiai fontosságú városért. A hatalmas túlerőben lévő ostromlók már elfoglalták Mariupol repülőterét és külső negyedeit. A belvárosban minden házért csata zajlik a várost védő ukrán hadsereg és a nemzeti gárda hírhedt Azov-hadosztálya, valamint a támadó alakzatok között.
A fegyveres harc mellett még ilyenkor is zajlik a médiaháború. Az Azov egyik vezetőjének vádjai szerint mostanára az oroszok az egész várost lerombolták, miközben civileket ejtettek túszul. A csecsenek ezzel szemben olyan videófelvételt tettek közzé, melyen gyerekeket mentenek ki óvóhelyekről a harcok közepette.
A tegnapelőtt lebombázott városi színház épületében több ezren tartózkodtak, többségük szerencsére túlélte a barbár támadást. A színház bombázásával és egyéb emberiségellenes bűntettek elkövetésével a felek „természetesen” egymást vádolják.
Ha Mariupol elesik, létrejön a szárazföldi kapcsolat a kelet-ukrajnai szakadár területek és a Krím-félsziget között, miközben a teljes Azovi-tengeri partvidék orosz ellenőrzés alá kerül. Ez az ukrajnai „különleges katonai művelet” egyik stratégiai célja.
Ugyanakkor Kijev környékén viszont az ukrán ellentámadás ért el sikereket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mai videoüzenetében azt mondta, hogy az Ukrajna elleni teljes körű háború kezdete óta mostanáig az ukrán erők Kijev megyében több mint harminc települést foglaltak vissza, amelyeket ideiglenesen megszálltak az orosz csapatok.
Olekszandr Hruzevics, az ukrán szárazföldi erők parancsnokhelyettese kijelentette, hogy az ukrán csapatok már a harmadik védelmi gyűrűt építik ki a főváros, Kijev körül. Szavai szerint a Dnyeper (Dnyipro) folyó jobb partján, a fővárostól csaknem 70 kilométerre állították meg az orosz erőket, amelyek ezáltal csakis rakétatámadásokat tudnak végrehajtani Kijev ellen.
Hozzátette, hogy korábban már létrehoztak két védelmi kört, aminek köszönhetően Brovari és Boriszpil irányában az ellenség felhagyott a támadó hadműveletekkel. Kiemelte, minden város „védelmi erőddé” vált a régióban, jól működik a légvédelem a főváros és környéke felett.