A Tisza a KATA visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
A kisadózók ismét cégeknek és szervezeteknek is számlázhatnának, nemcsak magánszemélyeknek. A jogosultak köre kibővülne a nem főfoglalkozású vállalkozókkal, a főállásuk mellett dolgozókkal, a nyugdíjasokkal és az egyetemistákkal.
A miniszterelnök szerint a készülő megoldás akár százezer vagy annál is több kisadózó csatlakozását hozhatja. A kiterjesztéssel együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.
"Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni. Nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem a holnaputánra is"
Emiatt a KATA havi adója is emelkedne: akár egy lépésben jelentősen, akár két kisebb lépésben. A tervek között szerepel az éves bevételi összeghatár 19 millió forintra emelése is.