Továbbra is hatalmas üzlet a dohányipar Magyarországon. Immár meghaladja az ezer milliárd forintot a dohányipar éves hazai forgalma - írja a Portfolio. A hagyományos termékek stabil kereslete mellett egyre jönnek fel az alternatív dohánytermékek is. A nagy cégek jövedelmezősége ugyanakkor kis mértékben romlott, viszont az állam továbbra is jelentős jövedékiadó- illetve áfabevételt realizál.
Az általunk vizsgált hat hazai nagy szereplők nem akármilyen évet zártak tavaly, ami azt is mutatja, továbbra is bagós nép a magyar. Valamennyi dohányipari szereplő növelni tudta a forgalmát, milliárdos nyereségeikből volt, amelyik kivette az osztalékot, volt, amelyik a tartalékalapot duzzasztotta fel.
1. Philip Morris: A legnagyobb magyarországi szereplő a Phillip Morris Magyarország Kft, amelynek bevétele 7,5 százalékkal 341,5 milliárd forintra emelkedett tavaly. A cég tavaly 2,26 milliárd forint nyereséget termelt, 40 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt.
2. BAT: A második legnagyobb szereplő a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., amelynek 201 milliárd forintos árbevétele 3,2 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. A BAT adózott eredménye minimális mértékben csökkent csak 11,1 milliárd forintra.
3. JTI: A JTI Hungary Zrt. 94,1 milliárdos bevételével a harmadik legnagyobb szereplő a magyar piacon. 2023-as növekedése igen szerény, 3,3 százalék volt. A JTI a dohánytermékek mellett a cigarettahüvelyeket és cigarettatöltőket is értékesített. 2023-at minimális, 75,1 millió forintos veszteséggel zárták.
4. Imperial: pénzügyi éve eltér a többi cégétől, legfrissebb jelentésük a 2022 október 1. és 2023 szeptember 30 közötti időszakot öleli fel. Ebben az időszakban 84,1 milliárd forint bevételük volt, amely 6,4 százalékos növekedés. A cég cigaretta-értékesítése 6,3 százalékkal esett (38,1 milliárd), ezzel szemben nőttek a fogyasztási- és pipadohány-eladások (37,4 milliárd) és a szivarkából is 2,6 milliárd forint értékben adtak el. Megjelent a portfóliójukban a hevített dohány, amely 4,1 milliárdos bevételt jelentett. Mindennek eredményeképpen a cég 3 milliárd forintos profitot termelt, amely 4 százalékkal magasabb az előző pénzügyi év eredményénél.
5. Continental: A Continental Dohányipari Zrt. 77,2 milliárdos tavalyi bevétele jelentős, 21,1 százalékos növekedést jelent. Ennek az összegnek a nagy része (55,7 milliárd forint) a belföldi értékesítésből származik. Jövedéki adót 18,4 milliárd forint értékben fizettek be az államkasszába. A Continental 9,7 milliárdos nyeresége 17,7 százalékos növekedés.
6. Alföld Tabak: 17,1 milliárd forintos bevétellel, amely 17,7 százalékos növekedés éves bázison. A cég 2,2 milliárdos nyereséget termelt. Adójegyes dohányáruból 12,3 milliárd forint értékben adtak el.
Összesen 814,9 milliárd forint bevételt értek el tavaly, 7 százalékkal többet, mint 2022-ben, ugyanakkor profitjuk 28,1 milliárd forint lett, amely minimális 0,3 százalékos csökkenés.
A nagy cégek jövedelmezősége ugyanakkor kis mértékben romlott. Az állam továbbra is jelentős jövedékiadó- illetve áfabevételt realizál: a teljes tavalyi jövedékiadó-bevétel a dohánytermékek után a Pénzügyminisztérium jelentése szerint 505 milliárd forint volt.
Magának a dohány-kiskereskedelemnek a nagyságát a KSH 1202 milliárd forintra becsülte tavaly és ezzel egybecseng, hogy a hazai trafikhálózat ellátásának monopóliumát bíró Országos Dohányboltellátó Zrt. bevétele tavaly átlépte az 1000 milliárd forintot, egészen pontosan nettó 1048,3 milliárd forint lett. A bevétel gigantikus, de ennek jelentős részét a jövedéki adó teszi ki, az 5 legnagyobb szereplő - amelyik közölt erről adatokat - 477 milliárd forint jövedéki adót fizetett be az államkasszába a különféle dohánytermékek után. A teljes tavalyi jövedékiadó-bevétel a dohánytermékek után a Pénzügyminisztérium jelentése szerint 505 milliárd forint volt.
Magának a dohány-kiskereskedelemnek a nagyságát a KSH 1202 milliárd forintra becsülte tavaly és ezzel egybecseng, hogy a hazai trafikhálózat ellátásának monopóliumát bíró Országos Dohányboltellátó Zrt. bevétele tavaly átlépte az 1000 milliárd forintot, egészen pontosan nettó 1048,3 milliárd forint lett. Természetesen a kereskedelmi szektorban az árbevétel-arányos nyereség alacsony, de így is 9,5 milliárd forint profitot tudott termelni a cég.