Tizenkét embert hallgattak ki eddig gyanúsítottként a Szőlő utcai javítóintézet körüli büntetőeljárásban, közülük azonban ma már csak ketten vannak letartóztatásban. Ezt a Központi Nyomozó Főügyészség közölte a HVG kérdésére. További négy gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt áll.
A HVG-nek adott válaszában az ügyészség úgy fogalmazott, hogy az ügyben legrégebben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel érintett két gyanúsított továbbra is letartóztatásban van. Neveket nem közöltek.
A lap szerint kikövetkeztethető, kikről van szó
A HVG szerint a korábbi rendőrségi tájékoztatás alapján valószínűsíthető, hogy a két érintett Juhász Péter Pál, az intézet volt igazgatója és az élettársa. Őket 2025 májusában vették őrizetbe elsőként, az élettársat Juhász rendészeti vezetőhelyettesként alkalmazta az intézetben. Letartóztatásukat többször meghosszabbították. Az eljárást időközben a rendőrségtől az ügyészség vette át, jelenleg a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyik.
A bűnügyi felügyelet a letartóztatásnál jóval enyhébb intézkedés: az érintett nem hagyhatja el a kijelölt ingatlant, ami többnyire a saját otthona.
Több kényszerintézkedést enyhítettek
Nyár közepén enyhítették Juhász Péter Pál rendészeti és biztonsági vezetőjének kényszerintézkedését, miután részletes, a kollégáira nézve is terhelő vallomást tett. Szintén hazaengedték Kovács-Buna Károlyt, Juhász egykori helyettesét, aki később megbízott igazgatóként vezette az intézetet. Az Index cikke szerint a nyilvánosságra került biztonsági kamerás felvételeken Kovács-Buna bántalmazta az intézetben elhelyezett fiúkat. Az ügyészségi tájékoztatásból nem derül ki, hogy ők ketten a bűnügyi felügyelet alatt álló négy gyanúsított között vannak-e.
Bővült a gyanúsítás köre
Juhász Péter Pált és élettársát eredetileg emberkereskedelem, kényszermunka és hamis okirat felhasználása miatt gyanúsították meg. A gyanú szerint kihasználták a gyermekvédelmi rendszerből érkező, kiszolgáltatott helyzetű fiatalokat. A gyanúsítás köre azóta jelentősen bővült: felmerült az intézethez kapcsolódó gazdasági bűncselekmények, köztük a hűtlen kezelés gyanúja, valamint kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, többek között szexuális bűntettek gyanúja is.
A nyomozás során a gyanúsítottak száma folyamatosan nőtt. A Szőlő utcai épületet a beszámoló szerint hamarosan lebontják.