A tartós kánikula miatt jelentősen megnőtt a vízfogyasztás a budapesti agglomeráció több településén, ami már az ivóvízellátást is veszélyezteti. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szerint a fogyasztás több mint 55 százalékkal emelkedett, ezért Szadán, Erdőkertesen és Veresegyházon már nem tudják teljes mértékben biztosítani a vezetékes ivóvizet.
A szolgáltató Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Pest vármegyei települések mellett a nógrádi térség több településén is vízhiány alakulhat ki. Emiatt az érintett önkormányzatoktól I. és II. fokú vízkorlátozás elrendelését kezdeményezte.
A lakosságot takarékosságra kérik
A DMRV arra kéri a lakosságot, hogy a vezetékes ivóvizet kizárólag a háztartások alapvető működtetésére használják. A szolgáltató azt kéri, hogy mellőzzék a locsolást, a medencék feltöltését, az autómosást és minden olyan vízhasználatot, amely nem feltétlenül szükséges.
„Már most nem tudjuk teljes mértékben ellátni Szada, Erdőkertes és Veresegyház településeket vezetékes ivóvízzel.”
– Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
A legkritikusabb helyzetben lévő területeken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvizet. Jelenleg Szadán négy helyszínen, míg Veresegyházon két ponton érhető el az ideiglenes vízellátás. A vízmű jelezte, hogy szükség esetén folyamatosan frissíti az érintett helyszínek listáját.
Pátyon már vízkorlátozást rendeltek el
A rendkívüli hőség Pátyon is komoly ellátási problémákat okozott. A településen egyetlen nap alatt több mint 2500 köbméter vizet fogyasztottak el, ezért a szolgáltató kérésére az önkormányzat I. fokú vízkorlátozást rendelt el.
Bujdosó Andrea Anna, a Tisza frakcióvezetője közösségi oldalán arról számolt be, hogy az ÉDV Zrt. a megszokottnál jóval kisebb mennyiségű ivóvizet tud biztosítani a DAKÖV Kft.-nek, miközben a hőség miatt a fogyasztás jelentősen megemelkedett.
„Jelenleg az ivóvíz-szolgáltatás időszakos leállítása szükséges a DAKÖV Kft. tájékoztatása szerint. Ez a település bizonyos részein megközelítheti a hat óra időtartamot is.”
– Bujdosó Andrea Anna, a Tisza frakcióvezetője.
A korlátozás értelmében tilos a locsolás, a gépjárműmosás, a kerti medencék feltöltése, valamint a párakapuk és kerti zuhanyok használata. A település egyes részein az ivóvíz-szolgáltatás időszakos szünetelésére is számítani kell.