A Metallica csütörtöki és szombati Puskás Arénás koncertje miatt mindkét napon jelentős közlekedési változásokra kell számítani a stadion környékén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A korlátozások 17 órától várhatóan 23 óráig érintik a területet.
A BKK korlátozott parkolási lehetőségekre hivatkozva azt kéri, hogy a koncertlátogatók a tömegközlekedést válasszák. Elsősorban a 2-es és 4-es metrót, valamint a sűrűbben közlekedő 1-es villamost ajánlják. A helyszín gyalog a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól és a Keleti pályaudvartól – a Verseny utcán át – hasonló menetidővel érhető el. A stadionba a Dózsa György út és a Stefánia út felől lehet belépni.
Mikor és hol zárnak le utakat
18 és 22 óra 30 perc között lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, valamint a Verseny utcát. A koncertek után, 22 óra 30 perc és 23 óra 30 perc között az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, illetve a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között zárják le.
A lezárások miatt több járat útvonala is módosul. A 30-as autóbusz 18 órától üzemzárásig a Thököly út–Dózsa György út útvonalon közlekedik, kihagyva a Verseny utcai megállót. A 75-ös és 77-es trolibuszra a Puskás Ferenc Stadionnál csak a Hungária körúton, a Kerepesi út előtti trolivégállomáson vagy a 901-es busz Óbuda irányú megállóhelyén lehet felszállni. A Stefánia út éjszakai lezárása miatt a 75-ös trolibusz a Thököly út–Hungária körút útvonalon jár, a 77-es pedig az Egressy út és a Puskás Ferenc Stadion között a Hungária körúton halad – mindkettő kihagyja az Egressy út/Stefánia út és a Szobránc köz megállókat. A Thököly úton közlekedő buszok 17 órától üzemzárásig megállnak a Reiner Frigyes park és a Thököly út/Stefánia út megállóhelyen is.