Vasárnap délután fél 3 körül életveszélyes merényletet követtek el Jeszenszky Géza volt külügyminiszter ellen – írja a Magyar Hang. A politikus az esetet így írta le:
„Feleségemmel hazatérve házunk kapubejáratánál egy nagy ütés éreztem a fejemen, első benyomásom az volt, hogy egy tégla eshetett le a mennyezetről. Mielőtt megfordulhattam volna, jött egy második csapás. Egy sapkás álarcos férfi akart megölni. Először vascsőre gondoltam. Próbáltam rúgással távol tartani, de talán visszalökött, és a hátamra estem. Ekkor Editre, a feleségemre sújtott, de egy közelben álló pincér – ezt látva – próbálta lefogni így csak kisebb volt az ütés.”
Jeszenszky ezt követően futni kezdett az elkövető után, aki a Fővám téren elfogásra került a rendőrség által. A volt külügyminiszter szerint a támadó az elmúlt két évben már egyszer hasonló módon próbált meg végezni vele, akkor azonban sikerült elmenekülnie.
Az elkövetőnél a rendőrök megtalálták a bűntényhez használt fémkalapácsot. Bár Jeszenszky kezdetben nem gondolta, hogy súlyos sérülést szenvedett, a Semmelweis Klinikán készült CT kimutatta, hogy a koponyája a fül alatt betört.
„Még aznap este megoperáltak, úgy tűnik, hogy elmúlt az életveszély, de legalább egy hétig a kórházban tartanak” – nyilatkozta.
Jeszenszky Géza szerint az eset hátterében a felfokozott politikai közhangulat állhat, és nem zárja ki, hogy a támadó az Antall-kormány és személy szerint őt okolja a Kárpátalja visszaszerzéséről való lemondás miatt.