A Fővárosi Főügyészség letartóztatást indítványozott azon külföldi állampolgárok ellen, akik a budapesti Lánchídon izraeli és magyar zászlókat rongáltak meg, összesen több mint másfél millió forint kárt okozva - közölte a hvg.
A rendelkezésre álló adatok szerint két francia férfi 2025. április 5-én a hajnali órákban letördelte az izraeli zászlókat tartó rudakat, a zászlókat eltávolították és a Dunába dobták, ezzel jelentős, mintegy 1,5 millió forintos kárt okozva. Ezt követően egy spanyol állampolgár is a hídhoz ment, ahol megrongálta a magyar zászlót tartó rudat, további károkat előidézve. A férfi társát, egy másik spanyol állampolgárt ugyanakkor nem tudták egyértelműen bűncselekményhez kötni, így vele szemben nem indítványozták a letartóztatást.
„A cselekmények kihívóan közösségellenesen erőszakosak voltak, és így alkalmasak, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsenek” – közölte az ügyészség, amely hangsúlyozta, hogy az indítvány célja, hogy a gyanúsítottak jelen legyenek az eljárás során. Az ügyészi indítvány alapján a letartóztatások elrendeléséről várhatóan hétfőn döntenek a hatóságok.