A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy túrkevei húsüzem azonnali bezárásáról döntött, miután súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatokat tárt fel egy ellenőrzés során – számolt be róla a Nébih közleménye alapján a Telex. Az üzem engedély nélkül működött, valamint a higiéniai körülmények is kirívóan rosszak voltak, ezért a hatóság több mint kilenc tonna húst kivont a forgalomból.
Az ellenőrök rágcsálóürüléket, koszos eszközöket és dolgozói ruházatot találtak, miközben az épület falai és mennyezete is több helyen rohadt állapotban volt. „Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel” – áll a közleményben.
A vizsgálat során egy alaprajzon nem szereplő helyiségre is bukkantak, ahol egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerben juhhúst, belsőségeket és fagyott szarvastesteket tároltak a padlóra dobva. Az üzemnek nem volt engedélye sem juh-, sem vadhús feldolgozására. A hatósági felvételeken penészes hús és döglött bogarak is láthatók, amelyek tovább súlyosbították a szabálytalanságokat.
A Nébih azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését, a vizsgálat és az eljárás pedig tovább folytatódik. Egy Facebook-posztjukban azt is megemlítik, hogy a szabálytalanságok miatt 9 tonna hústerméket kellett kivonni a forgalomból.