A szülők terheinek csökkentése és az iskolakezdés megkönnyítése érdekében a szeptemberi családtámogatási ellátások idén is korábban érkeznek – jelentette be Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón.
Vitályos Eszter tájékoztatása szerint a Magyar Posta Zrt. már pénteken megkezdi az ellátások kézbesítését, és a Magyar Államkincstár is ugyanezen a napon utalja az érintettek bankszámlájára a támogatásokat. Ennek eredményeként mintegy 1 millió 100 ezer család már a tanévkezdés előtt megkapja a szeptemberi családtámogatási ellátásokat.
A kormányszóvivő kiemelte, hogy „a kormány a most kezdődő tanévben is biztosítja az ingyenes tankönyveket valamennyi, a köznevelésben és szakképzésben résztvevő diák számára.” Emellett az önkormányzatokon keresztül továbbra is garantálják az ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetést a nagycsaládosok, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok számára.