2026. Augusztus 11.

363.65 Ft

314.71 Ft

Támogatás
friss

Egyre kevesebb a dohányos Magyarországon, a fiataloknál mégis nőtt az arányuk

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Olvasási idő: 1 perc

Kétnapos sztrájkot lengettek be a Volán buszsofőrei

Nem kizárt, hogy a buszsofőrök szövetségre lépnek a szintén bérfejlesztésért harcoló mozdonyvezetőkkel.

„Kétnapos sztrájkot jelentünk be, ha nem áll elő szerdán elfogadható, konkrét ajánlattal a munkáltató”mondta a Mércének Dobi István a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke a november 15-re meghirdetett Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CSÉT) ülésével kapcsolatban. A szakszervezet a bértárgyalások megkezdését sürgeti, ahol 25 százalékos keresetfejlesztést fognak kérni.

„Ha szerdán azt mondja a munkáltató, hogy még nem tud semmit mondani, mert a tulajdonos, a minisztérium, a kormány nem döntött, akkor egyértelmű, hogy ez egy komolytalan bértárgyalás kezdete” – mondta Dobi, majd hozzátette, „egy ilyen komolytalan kezdetnél, amikor a munkáltató nem áll elő korrekt ajánlattal, akkor csak az lehet a válasz, hogy mi elkezdjük a bérharcunkat”.

A SZAKSZ elnöke szerint a kétnapos munkabeszüntetésre még az adventi időszak előtt sor kerülhet. A lapnak azt is elmondta, a bértárgyalásoknál igyekeznek együttműködni a hasonló mértékű, 18 százalékos béremelés mellett a béren kívüli juttatások emelését is követelő Mozdonyvezetők Szakszervezetével.

„Nincs kizárva, hogy az autóbuszvezetők és a mozdonyvezetők akciószövetségre lépnének, erről még nem tárgyaltunk. A 15-én bejelentett munkáltatói ajánlat fogja felgyorsítani az eseményeket” – tette hozzá a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke.

10perc.hu
2023. 11. 14.
Főkép forrása: Volánbusz

Címkék:

Belföld

2026. augusztus 11.

Nem kap uniós pénzt Mészáros Lőrinc cége

Európai Unió
Korrupció
Mészáros Lőrinc
Pályázat
Gazdaság
A Magyar Fejlesztési Bank kizárta az Opus Titász Zrt.-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, mert nem teljesítette az átláthatósági feltételeket. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 11.

Évi 900 millió megy a Városliget fenntartására egyetlen cégnek

Évi 900 millió megy a Városliget fenntartására egyetlen cégnek
Budapest
Rendőrség
Karácsony Gergely
Vitézy Dávid
Ügyészség
Karácsony Gergely szerint kiszorította a parkfenntartási céghálót Budapestről, a Városligetben azonban továbbra is ugyanaz a kör dolgozik. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 11.

Kedden már felállt a Mi Hazánk a roma holokauszt áldozataira való megemlékezésen

Kedden már felállt a Mi Hazánk a roma holokauszt áldozataira való megemlékezésen
Országgyűlés
Fidesz
Tisza Párt
Parlament
KDNP
Hétfőn még ülve maradtak, kedden viszont már felálltak a Mi Hazánk jelen lévő képviselői a roma holokauszt áldozataira emlékezve az Országgyűlésben. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 11.

Nincs menekvés: három vármegyében is hőségriadó van érvényben

Nincs menekvés: három vármegyében is hőségriadó van érvényben
Magyarország
Időjárás
Aszály
Hőség
A HungaroMet szerint kedden 33-38 fok várható, a Dél-Alföldön harmadfokú hőségriadó van érvényben, két vármegyére zivatarfigyelmeztetés is szól. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 11.

Felfüggesztették Varga Lőrinc Mihály tiszás képviselő mentelmi jogát

Felfüggesztették Varga Lőrinc Mihály tiszás képviselő mentelmi jogát
Országgyűlés
Tisza Párt
Dobrev Klára
Takács Péter
Az Országgyűlés felfüggesztette Varga Lőrinc Mihály tiszás képviselő mentelmi jogát, így folytatódhat az ittas vezetés miatti eljárás. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 11.

Az Országgyűlés elfogadta: könnyebb lesz sztrájkolni az iskolákban

Az Országgyűlés elfogadta: könnyebb lesz sztrájkolni az iskolákban
Sztrájk
Országgyűlés
Oktatás
Fidesz
Érettségi
Tisza Párt
Az Országgyűlés 145 igen szavazattal módosította a köznevelési törvényt: könnyebb lesz sztrájkolni, és bővül az igazgatók, tantestületek jogköre. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 11.

Bírságot szabtak ki Hatvanpuszta engedély nélküli építkezései miatt

Bírságot szabtak ki Hatvanpuszta engedély nélküli építkezései miatt
Orbán Viktor
Hatvanpuszta
Csaknem 6 millió forintos bírságot szabtak ki Orbán Győző hatvanpusztai birtokán végzett engedély nélküli munkák miatt, derült ki az RTL híradójából. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 11.

Napsütésből viharos szélbe fordul kedden az idő

Időjárás
Hőség
Kedden a hőmérséklet elérheti a 38 fokot, késő délutántól azonban egyre több helyen viharos széllökésekre kell számítani a HungaroMet szerint. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 11.

Visszakapcsolták a paksi kettes blokk harmadik turbináját

Paks
Energiakrízis
Visszakapcsolták a paksi kettes blokk harmadik turbináját is, miután a Duna vízszintje emelkedett. Az erőmű így 339 megawattot termel. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Matolcsy Ádám lett vezérigazgató az MNB-botrány kulcscégénél

MNB
NER
Matolcsy Ádámot két cégben is vezérigazgatónak nevezték ki, köztük az MNB-botrányhoz köthető cégbirodalom egyik központi vállalatában. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Kiderült, milyen állapotban van valójában a budapesti Planetárium

Kiderült, milyen állapotban van valójában a budapesti Planetárium
Budapest
Vitézy Dávid
Tudomány
Kultúra
Tanács Zoltán
Tanács Zoltán miniszter szerint szeptember elején viszik a kormány elé a budapesti Planetárium felújítására vonatkozó előterjesztést, amelynek két koncepciója is felmerült. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

Szeptembertől külön bringasávot épít a Rudas mellett a Budapest Közút

Szeptembertől külön bringasávot épít a Rudas mellett a Budapest Közút
Budapest
Magyarország
Közlekedés
Biztonság
Szeptember végén kezdődik a kétirányú, korláttal védett bringasáv építése a Rudas Gyógyfürdőnél lévő 260 méteres szakaszon. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Vitézy Dávid Kairóban tárgyalt a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi ügyéről

Vitézy Dávid Kairóban tárgyalt a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi ügyéről
MÁV
Közlekedés
Vitézy Dávid
Vasút
Egyiptom
Vitézy Dávid Kairóban tárgyalt a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi vasúti kocsijainak leállt szállítása ügyében, amelyet az előző kormánytól örökölt kudarcnak nevezett. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Azon a platformon indított műsort a Pesti Srácok kirúgott csapata, amely ellen korábban tüntettek

Azon a platformon indított műsort a Pesti Srácok kirúgott csapata, amely ellen korábban tüntettek
Magyarország
Google
Politika
NER
YouTube
A PestiSrácok néhány hónapja elbocsátott csapatának kemény magja Revans néven indított új műsort a YouTube-on. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Eltűnt egy második világháborús robbanótest a Dunából Budapesten

Eltűnt egy második világháborús robbanótest a Dunából Budapesten
Budapest
Rendőrség
BRFK
Duna
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri, miután egy feltehetően második világháborús robbanótest nyomtalanul eltűnt a Duna medréből. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

Hankó Balázs háromszor nevezte pedofilnak a Lili és a bátorság bábelőadást

Magyarország
Gyermekvédelem
Pályázat
Hankó Balázs
NKA
A Lakmusz azonosította be, hogy Hankó Balázs a szombathelyi Lili és a bátorság című bábelőadást nevezte háromszor is pedofilnak. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Meteorológus árulta el, mikor jön a várva várt országos eső

Meteorológus árulta el, mikor jön a várva várt országos eső
Magyarország
Időjárás
Aszály
Hőség
Jövő hét közepén, augusztus 18-19. környékén érkezhet az országos csapadék, addig azonban tovább tart a rendkívüli hőség Magyarországon. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót az orvos – 10 ezer forintért receptenként

Vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót az orvos – 10 ezer forintért receptenként
Egészségügy
Bűncselekmény
Ügyészség
Győr
Kórház
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy kapuvári pszichiáter ellen, aki vizsgálat nélkül, pénzért állított ki recepteket. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Most már szinte biztosan Baka András lesz az új köztársasági elnök

Most már szinte biztosan Baka András lesz az új köztársasági elnök
Magyarország
Köztársasági elnök
Fidesz
Tisza Párt
Mi Hazánk Mozgalom
Hétfőn lejárt a köztársaságielnök-jelölésre nyitva álló határidő, és egyedül Baka András gyűjtötte össze a szükséges támogató aláírásokat. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

300 milliárd forintot követel vissza a kormány a zuglói irodabiznisztől

300 milliárd forintot követel vissza a kormány a zuglói irodabiznisztől
Budapest
Bank
Karácsony Gergely
Korrupció
Magyar Péter
Karácsony Gergely szerint az lenne a legrosszabb, ha a zuglói irodaházak évekig üresen állnának, miközben a kormány visszaköveteli a több száz milliárdos beruházás árát. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Magyar Péter bejelentette: végre jó hírek jöttek Paksról

Magyar Péter bejelentette: végre jó hírek jöttek Paksról
Magyar Péter
Aszály
Paks
Atomerőmű
Gazdaság
Duna
A Duna vízszintje egy hét alatt 19 centit emelkedett, és hétfő estétől ismét termel a paksi erőmű második blokkjának egyik turbinája. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Kiderült, hogy a független újságírók helyett a külügy munkatársai voltak kivezényelve Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira

Kiderült, hogy a független újságírók helyett a külügy munkatársai voltak kivezényelve Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira
Szijjártó Péter
A Külügyminisztérium munkatársakkal töltötte fel Szijjártó Péter sajtótájékoztatóinak termeit, hogy nagy érdeklődést mutasson a kamera felé. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

1,8 millió embernek küld hamarosan fontos levelet a NAV

NAV
A NAV augusztus 10-től küldi az adószámla-értesítőket mintegy 1,8 millió magánszemélynek és egyéni vállalkozónak. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 10.

Bizonytalan, hogy meddig marad üzemben Paks utolsó blokkja

Időjárás
Paks
Duna
Energiakrízis
Az újabb hőhullám miatt továbbra is fenn áll a veszélye a Paksi Atomerőmű teljes leállásának, a csapadék hiánya további kockázatot jelent. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

A Sziget cáfolja, hogy droggal kapcsolatos esetek lettek volna Sebestyén Balázs showján

A Sziget cáfolja, hogy droggal kapcsolatos esetek lettek volna Sebestyén Balázs showján
Sziget Fesztivál
A Sziget szerint nem volt kábítószerrel kapcsolatos eset Sebestyén Balázs szombati DJ-showja alatt, a mentőszolgálat is reagált a vádakra. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 10.

Felborult egy kamion az M1-esen, öt kilométeres a torlódás

Baleset
Felborult egy kamion az M1-esen Mosonmagyaróvár térségénél, mindkét irányban lezárták a belső sávot, öt kilométeres a torlódás. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 8.

2,3 milliárdot fizetett vissza az államnak a Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap

Mészáros Lőrinc
Vitézy Dávid szerint 2,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak a Mészáros Lőrinchez köthető Prime Tech Magántőkealap. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 8.

Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek a Tisza

Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek a Tisza
Köztársasági elnök
Tisza Párt
A Tisza Párt frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte köztársasági elnöknek, róla kedden szavaz a parlament. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 8.

Sörrel lazít Orbán Viktor Szerbiában az energiaválság alatt

Sörrel lazít Orbán Viktor Szerbiában az energiaválság alatt
Orbán Viktor
Szerbia
Egy szerb regionális portál fotókkal dokumentálta, hogy Orbán Viktor a gučai trombitafesztiválon sörözött, miközben Magyarországot energiaválság sújtotta. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 7.

Akár három évet is kaphat Szijjártó Péter a BYD-ügy miatt

Akár három évet is kaphat Szijjártó Péter a BYD-ügy miatt
Szijjártó Péter
BYD
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja Szijjártó Péter vesztegetési ügyét, a korábbi külügyminiszter akár három évet is kaphat. Bővebben...