Gyakorlatilag nincs olyan budapesti strand vagy fürdőhely, amelyiket ne érintette volna a szombati vihar, ám ezek közül csak a csepeli az, amelyiket be is kell zárni a felújítási munkálatok miatt. A többi intézmény már hamarosan zavartalanul üzemelhet, a vihar igen komoly károkat okozott a Széchenyi fürdőben is – írja az Infostart.
,,Az egyik irodánk előtti mennyezet a tetőre zúduló óriási víz miatt leszakadt és a stukkó is leszakadt a tetőnél. Beázott a gyönyörű márványtermünk. Gyakorlatilag a bejárati ajtók alatt ömlött befelé a víz a fürdőbe, de ott szerencsére a kollégák nagyon észnél voltak, így a hajnali órákra sikerült mindent helyreállítani, ami a vendégek fogadásához szükséges volt" – idézte fel az esetet Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. A kárfelmérés jelenleg is zajlik, az összeget hamarosan eljuttatják a biztosítóhoz.
Az Infostart kérdésére a Magyar Fürdőszövetség főtitkára, Balogh Zoltán elmondta, a hétvégi vihar üzemkiesést okozott néhány helyen. Szavaiból az is kiderült, összességében a fürdőüzemeltetők nem tudják produkálni azt a forgalmat, amit egyébként szezon elején vártak.
Egerben a viharos szél szombaton megbontotta a helyi uszoda lemeztetejét, kisebb fürdők esetében pedig jellemzően fakidőlések okoztak problémákat – derült ki a főtitkár szavaiból, aki ugyanakkor hangsúlyozta, a felmerült hibákat, sérüléseket a szakemberek kijavítják, kijavították, tartós bezárásról nincs tudomásuk.
Balogh Zoltán a fürdőszezon alakulásával kapcsolatban elmondta, az idei csúcsidőszak rosszul alakul, mivel bár januári hónap egészen jól indult a meghosszabbított téli szünetnek köszönhetően, például a június kifejezetten csapadékosan alakult, és júliusban is legfeljebb másfél összefüggő hét volt, amikor kánikulai idővel köszöntött be az igazi nyár.
Elárulta, összességében 15 százalékkal kisebb forgalmat produkáltak a fürdőüzemeltetők, nemcsak az utolsó, 2019-es „békeévhez”, hanem a tavalyihoz képest is. Hogy mi várható a nyár hátralévő részében, elmondta, „vért, verejtéket és könnyeket” várnak, mert az előrejelzések szerint nem lesz már igazán kánikula. Ráadásul szavai szerint jelentős forgalomra az augusztus 20-i hétvégéig lehet számítani, mert azt követően a többség már inkább az iskolakezdésre koncentrál.
Ugyanakkor a főtitkár elismerte, hogy áremelésre lényegében minden fürdőben sor került. Mindez az elszállt energia- és alapanyagárak mellett azzal is magyarázható, hogy az önkormányzati, vagy részben önkormányzati tulajdonú vállalkozások (a hazai fürdők mintegy 85 százaléka ilyen) a Covid időszakában nem emelhettek árat. „Most foltozzuk be a lyukakat, és próbálunk olyan tartalékokat képezni, amivel ki tudjuk húzni a következő szezonig” – mondta.