Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, esetükben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közel 100 ezer szerződésváltásra számít az év végi váltási időszakban, és mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre.
Az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki tarifáit, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.
A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elsején éjfélig van lehetőség. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését célszerű a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg intézni.
A kárkifizetések az idén is jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőttek, emiatt a biztosítók nem kerülhetik el a díjemelést. A szakértők arra számítanak, hogy a díjemelés mértéke a tavalyi díjakhoz képest átlagosan 10 százalék körüli lesz, így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja személygépkocsik esetében 32-33 ezer forint körül alakul majd.