Az uniós közutak biztonságáról szavaztak ma az EU-képviselők, akik 615 szavazattal, 24 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadták azt az állásfoglalást, miszerint szigorú közlekedésbiztonsági intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy 2050-re megszűnjenek a halálos közúti balesetek.
Ugyanis minden évben mintegy 22.700-an halnak meg, 120.000-en pedig súlyosan megsérülnek az utakon. A halálos kimenetelű balesetek 30 százalékánál kulcsszerepet játszik a gyorshajtás, emelik ki a képviselők.
Éppen ezért ajánlást fogalmaznak meg, hogy például legfeljebb 30 km/h-ás sebességgel közlekedhessenek a járművek lakott területen és ott, ahol sok a gyalogos és a kerékpáros. Ezen felül minden országban zéró toleranciát vezetnének be a sofőrök alkoholfogyasztásával kapcsolatban, mert az összes halálos közlekedési baleset negyedénél az alkohol is szerepet játszik.