Mai névnap:

Trump nem alapít új pártot

10perc.hu
4 hónapja
Kiemelt kép: CNN

A nemrég leköszönt amerikai elnök tanácsadója szerint Donald Trump aktívan részt fog venni a jövőben a republikánusok politikájában.

Máris cáfolták azokat a híreket, miszerint Donald Trump kilépve a republikánus pártból új szervezetet hozna létre Hazafias Párt néven. Corey Lewandowski – aki Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányát irányította, és a 2020-as kampányban is az egyik legfőbb tanácsadójaként dolgozott – a Fox televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, a nemrég leköszönt elnököt nem érdekli, hogy egy harmadik pártban szerepet vállaljon.

„Az elnök továbbra is óriási támogatást élvez a republikánus választópolgárok körében, a kampányszámláján pedig több millió dollár van, amelyet felhasználhat. Aktívan politizál jelenlegi pártjában, és részt vesz azon választott képviselők felelősségre vonásában, akik támogatták a demokratákat abban, hogy a volt elnök ellen alkotmányossági vádeljárás induljon a Capitoliumnál január 6-án lezajlott zavargások miatt” – fogalmazott a tanácsadó.



Elküldés e-mail-en Elküldés Viber-en
Hirdetés
Hirdetés