EUR: 370,55 Ft
USD: 346,73 Ft
CHF: 380,98 Ft
GBP: 430,99 Ft
RON: 74,60 Ft
RSD: 3,16 Ft

Mai névnap:

Török elektromos autó érkezhet Magyarországra

Autó
10perc.hu
2 hete
Kiemelt kép: Anadolu/TOGG

A szakértők szerint kifejezetten riválisa lehet a Tesla Model Y vagy a Volkswagen ID.4 modellnek.

Akár a magyar piacra is bevezethetik az első török személyautót, a kizárólag elektromos meghajtású Toggot (Türkiye'nin Otomobili Girisim Grubu). A magyar kormányzat nyitottan áll a kérdéshez – számolt be minderről a Világgazdaság. Legalábbis erre enged következtetni Szijjártó Péter interjúja, amelyet a török állami Anadolu hírügynökségnek adott még május elején, amikor munkalátogatásra érkezett a török fővárosba, Ankarába.

Az interjúban elárulta, hogy közös tesztvezetésen is részt vett Mustafa Varank ipari és technológiai miniszterrel, ezen pedig úgy tapasztalta, hogy a török autó kifejezetten kényelmes. Meggyőződése szerint az ár-érték arány alapján a török jármű minden további nélkül kiállja a versenyt más, Magyarországon már forgalmazott autómárkával.

A T10X egy klasszikus SUV, vagyis sportterepjáró. A tervek szerint 2023 nyarán már leszállítják az első megrendeléseket. A szakértők szerint kifejezetten riválisa lehet a Tesla Model Y vagy a Volkswagen ID.4 modellnek.