393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Rezsiválság: már a nyugdíjasotthonokat is utolérte az infláció, az egekbe emelkedő díjat alig bírják fizetni a családok

10perc.hu
2023. 01. 23.

Bejutni sem egyszerű az otthonokba, hiszen negyvenezer nyugdíjas várakozik jelenleg az elhelyezésre, van olyan intézmény, ahol akár két évet is kell várni.

Díjat emeltek a nyugdíjasotthonok, amiket már alig bírnak kifizetni a családok – írta a Népszava. A lap szerint körülbelül annyi a férőhely, ahányan várakoznak, a demenseket, a mozgássérülteket, az alzheimereseket pedig szinte egyáltalán nem lehet elhelyezni. Emellett még a bent lakók is aggódnak.

A térítési díj ugyanis emelkedett, mivel a rezsi-, a gyógyszer- és élelmiszerárak is nőttek. Emellett ápolónak, vagy kisegítő dolgozónak egyre kevesebben jelentkeznek az alacsony bérek miatt. „Egyszerűen borzalom, komolyan mondom, nem tudom, mi lesz az idősekkel, de a nevemet meg az intézményemét le ne írja, mert ettől mindenki retteg” – mondta a lapnak egy főváros környéki idősotthon vezetője.


Jelenleg negyvenezer nyugdíjas várakozik idősotthoni helyre     Fotó: Pixabay


Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának vezetője szerint elsősorban a fűtési költségek emelkedése ­miatt kerültek nehéz helyzetbe az idősotthonok vezetői.

„Próbálunk mindenben spórolni. Kicseréltük az égőket a lámpákban, és kénytelenek voltunk havidíjat is emelni” – mondta az intézményvezető. Arról is beszélt: az államtól mindössze havi hatvanezer forintot kapnak lakónként.

Mindeközben az itt tapasztalható várólista már messze meghaladja az egészségügyben meglévő várólisták létszámát és időintervallumát. Jelenleg negyvenezer nyugdíjas várakozik idősotthoni helyre, és mintegy ötvenezer a lakók száma. Van olyan intézmény, ahol akár két évet is kell várni.

Főkép forrása:
Freepik
Címkék:
#infláció

Hirdetés

További cikkek