395.30 Ft

371.07 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Nyugdíjemelés: ha nem lesz idén még két korrekció, nagy bajba kerülnek a szépkorúak a rekordinfláció miatt

10perc.hu
2023. 01. 22.

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a januári emelést biztosan követnie kell egy nyári és egy őszi korrekciónak is.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022-ben a nyugdíjasinfláció 15,2 százalék volt, Farkas András nyugdíjszakértő szerint ezzel tavaly a nyugdíjak vásárlóértéke 1,2 százalékkal maradt el a tényleges inflációs hatástól. A szakértő azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy előreláthatóan az idén januárban történt nyugdíjemelés sem lesz elegendő az idei év inflációjának az ellensúlyozására.

Tavaly a nyugdíjasok háromszor – januárban, júliusban és novemberben – kaptak nyugdíjemelést, így összesen 14 százalékkal emelkedtek az időskori juttatások a 2022-es évben. Az érintettek 13. havi nyugdíjban is részesültek tavaly februárban, valamint egy kisebb összegű prémiumot is kaptak novemberben, melynek maximális összege 10 ezer forint volt.

Mint mondta: az előrejelzés, amit a kormány is alapul vett, nem 15, hanem 15 és 19,5 százalék közé eső inflációs nyomással számol. Farkas András szerint ezért a 2021-es és a 2022-es évhez hasonlóan idén is szükség lesz egy nyári és egy őszi nyugdíjkorrekcióra – írta az Index.

Farkas András úgy látja: a januári emelés egy alapvető kompenzáció, amelyet segít majd a februárban érkező 13. havi nyugdíj is. Utóbbi a tavalyihoz képest ugyancsak 15 százalékkal magasabb összeg lesz, vagyis az erre jogosultak január–februárban háromhavi emelt összegű öregségi ellátásban részesülnek.



A szakértő arról is beszélt, hogy a 13. havi nyugdíj összege egy évre levetítve olyan, mintha 8,3 százalékos pluszemelést kapnának a nyugdíjasok, és ehhez képest kell mérni azt, hogy az élelmiszerárakkal és energiaárakkal még ez az emelés sem biztos, hogy elegendő lesz.

„A pótlólagos nyugdíjemelésnek 5 százalék körüli értéket kell majd elérnie már június–júliusban, de legkésőbb novemberben” – vetítette előre Farkas András, aki figyelmeztetett, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosarat a két évvel korábbi adatok alapján számolják. Ez azt jelenti, hogy tavaly és idén még olyan fogyasztói kosarat vesznek figyelembe, amit sem az infláció, sem egyéb kockázati tényező nem érintett, ezért félrehord a mérése.

A nyugdíjas fogyasztói kosárban az élelmiszer, a háztartási energia, a gyógyszer és több más hasonló kiadás nagyobb hányadot képvisel, mint az átlagos fogyasztói kosárban. A mostani mérésekben, amiket figyelembe vesznek az inflációs emeléshez, 30 százalék az élelmiszer-kiadás, 8 százalék körüli az energia és 5-6 százalék körüli az orvosi és gyógyszerkiadások aránya, viszont az elszabadult infláció miatt élelmiszerre akár 50-60 százalékot kell elkölteni a nyugdíjból, míg energiára 15-20 százalék körüli értéket.

A nyugdíjszakértő úgy véli, ha ezeket az adatokat, irányszámokat vesszük figyelembe, akkor megállapítható, hogy a nyugdíj kétharmadát, sőt akár a 80 százalékát is elviheti az élelmiszerekre, a háztartási energiára vagy gyógyszerekre fordított kiadás.

Főkép forrása:
Freepik
Címkék:
#infláció

Hirdetés

További cikkek