Mai névnap:

Borzalmas évkezdés - káosz a repülőtereken!

10perc.hu/FG
3 hete
Kiemelt kép: freepik.com

A FlightAware kimutatása szerint mintegy 4600 járatot töröltek az új év első napján világszerte, melyek közül több mint 2600 eset az Egyesült Államokhoz köthető.

Az ország egyes területein beköszöntött rossz időjárás, valamint az omikron koronavírus-variáns rohamos terjedése következtében  jelentős fennakadások voltak a amerikai légiközlekedésben január elsején. Országosan 2604 járatot töröltek, amely több mint fele a globálisan földre kényszerített 4529 gépmadárnak – írja az azjazeera.com.

Amerikában a járatok jelentős számú törlése Karácsony előtt vette kezdetét, s a probléma azóta is fennáll: a koronavírus gyors terjedése munkaerőhiányt eredményezett a légiközlekedésben, mivel rengetegen estek ki a munkából fertőzés következtében.

A munkaerőkiesés a Southwestet érintette a legérzékenyebben: 450 belföldi járatukat kellett törölni tegnap, mely a teljes járatállomány 13 százalékát jelentette. Az American Airlines és a Delta Air Lines egyenként több mint 200 járata nem szállt fel, míg a United Airlinesnál több mint 150 járat esetében maradtak hoppon a repülést tervező utasok.


A légiszállítási iparágat a téli hideg mellett a munkaerőhiány is dermeszti, ezért rengeteg gép maradt a földön    Fotó: freepik.com


Mellettük számos regionális légitársaság is földön kényszerült tartani a gépeit. Chicago, Denver és Detroit repülőterein a rossz időjárás nem tette lehetővé a gépek felszállását. Chicagóban hatalmas hóvihar tombolt tegnap délutántól. December 24-e óta több mint 12000 járat nem kapott felszállási engedélyt az Egyesült Államokban.

Amerika után Kínát sújtották leginkább a légiközlekedési fennakadások: a China Eastern 500-, míg az Air China 200 feletti járata  nem szállhatott fel tegnap, mely az egynegyede, illetve egyötöde a teljes tervezett repülésszámnak.

A légiszállítási iparágat a téli hideg mellett a munkaerőhiány is dermeszti: rengeteg pilóta, légiutaskísérő és egyéb munkaerő esik ki a munkából az omikron gyors térnyerésének következtében megfertőződés, vagy annak gyanúja miatti karanténkötelezettség miatt.




Hirdetés
Hirdetés