EUR: 382,59 Ft
USD: 355,01 Ft
CHF: 405,63 Ft
GBP: 445,79 Ft
RON: 77,02 Ft
RSD: 3,27 Ft

Megint beszólt Matolcsy György a kormánynak: az árstop 3-4 százalékkal emelte az inflációt

Gazdasági hírek
10perc.hu
2 hónapja
Kiemelt kép: RTL

Az MNB Matolcsy szerint időben jelezte az inflációs veszélyt, azonban a kormány másfél éven keresztül nem csatlakozott a jegybank inflációs küzdelme ellen.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Egerben megtartott Közgazdász Vándorgyűlés nyitóperceiben kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját. A jegybank elnöke szerint az ársapka ugyanis 3-4 százalékkal emelte az inflációt Magyarországon.

Elmondása szerint ezzel a bejelentéssel az a célja, hogy a következő kormányok többé ne ismételhessék meg azt a gazdaságtörténeti szerencsétlenséget, ami az elmúlt két évben Magyarországon történt a magas inflációval – számolt be a Telex.

A jegybank elnöke elmondta, hogy reményei szerint decemberben tényleg már csak 7 százalék lesz az infláció. Azonban ez varázslat lenne. A kudarc pedig ígyis-úgyis velünk marad, mert az elmúlt években visszatért a hetvenes évek inflációs képe: az infláció ugyanis megeszi a növekedést. Ennek az időszaknak pedig pont az a fő tanulsága, hogy előbb kell harcolni az infláció ellen, és csak utána lehet a növekedéssel foglalkozni.


Amikor bizonyos árakat mesterségesen rögzített a kormány, az infláció minden más területre szétterjedt     Fotó: Pixabay


Az MNB Matolcsy szerint időben jelezte az inflációs veszélyt, azonban a kormány másfél éven keresztül nem csatlakozott a jegybank inflációs küzdelme ellen. Sőt, a kormány eleinte a gázra lépett, miközben az MNB a féket húzta be. A kormány pedig későn realizálta, hogy fel kell lépni az infláció ellen.

Eleinte a kormány a magas deficittel és az élelmiszer-árstoppal tüzet akart oltani olajjal, csak hozzáadott az inflációhoz. Önmagában az ársapkák alkalmazása 3-4 százalékkal emelte az inflációt. Ez kalandor gazdaságpolitika volt – mondta el a jegybank elnöke, utalva arra, hogy amikor bizonyos árakat mesterségesen rögzített a kormány, az infláció minden más területre szétterjedt.