A klasszikus sakkozás világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen nyerte a gyorssakk-vébét Almatiban, a korábbi kazah fővárosban, ahol hétfőtől szerdáig rendezték meg a rövidített játékidejű partikkal zajló csúcsvetélkedőt.
A 32 éves Carlsen ebben a sakkműfajban - 2014, 2015 és 2019 után - negyedszer lett világbajnok. A sportág nemzetközi szövetsége, a FIDE honlapjának beszámolója szerint a 13 fordulóban 10 pontot szerzett úgy, hogy egyetlen vereség mellett négyszer remizett és nyolc győzelmet aratott.
A 15 perces alapidejű mérkőzések vébéjén a második a 18 esztendős német Vincent Keimer, míg a harmadik az amerikai Fabiano Caruana lett ugyancsak 9,5 ponttal. Az országváltása után román színekben először indult Rapport Richárd a nyolcadik helyen végzett 9 ponttal.
A női világbajnoki titulust a kínai Tan Csung-ji szerezte meg, miután a 11 fordulóban szintén 8,5 pontot gyűjtött kazah Dinara Szadukasszova elleni rájátszásos döntőben tie-breakben erősebbnek bizonyult. A harmadik helyen 8 ponttal az indiai Savita Shri zárt.