2026. Szeptember 26.

365.28 Ft

320.34 Ft

Támogatás
friss

Kilenc évvel a bemutató után gördültek ki az első Tesla-kamionok a nevadai gyárból

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

Olvasási idő: 3 perc

Foci-vb: világbajnokokat verve csodát tettek a japánok

Japán 2-1-re verte Spanyolországot, míg Németország 4-2-re győzte le Costa Ricát, ám a csoportból az első két válogatott jutott a nyolcaddöntőbe.

Amikor kialakult az E-csoport állása a második fordulót követően, sokan hívták fel a figyelmet arra, hogy hatalmas annak az esélye, hogy a németek után a spanyolokat is legyőzi Japán. Persze nem azért, mert a Felkelő nap hazája hirtelen vb-esélyessé lépett volna előre, de…

De a spanyolok a második hellyel is továbbjutnak, kiesik egy komolynak mondott rivális, ráadásul valamivel könnyebb ágra kerülnek – elkerülve többek között Brazíliát –, persze ehhez az is kellett, hogy a németek ne verjék meg Costa Ricát héttel, illetve ne kapjanak ki tőlük.

Nos, a találkozók aztán úgy alakultak, hogy szinte mindegyik válogatott állt továbbjutásra, majd kiesésre. Ahogy telt az idő, az látszódott, hogy Németország nem fogja hét góllal verni Costa Ricát – sokáig a győzelem sem volt biztos –, így a spanyolok még azt is rezzenéstelen arccal fogadták, amikor Japán egy abszolút szabálytalan góllal megszerezte a vezetést.

Ugyanakkor ne legyünk igazságtalanok a japánokkal szemben, ugyanis megvertek két korábbi világbajnokot, kihozták magukból a maximumot, egy pillanatig sem számolgattak, hajtottak az első pillanattól az utolsóig. Joggal jutottak be a nyolcaddöntőbe, ahol ők a horvátokkal, míg a spanyolok Marokkóval találkoznak.


E-csoport, 3. forduló

Costa Rica – Németország 2-4 (0-1)
Al-Hor, al-Bajt Stadion 56 ezer néző. Jv.: Frappart (francia)
Costa Rica: K. Navas – Fuller (Bennette, 74.), Ó. Duarte, K. Waston, J. Vargas, Oviedo (Contreras, 90+3.) – B. Aguilera, Borges, Tejeda (R. Wilson, 90+3.), Joel Campbell – Venegas (Matarrita, 74.). Szövetségi kapitány: Luís Fernando Suárez.
Németország: Neuer – Kimmich, Süle (Ginter, 90+3.), Rüdiger, Raum (Götze, 67.) – Goretzka (Klostermann, a szünetben), Gündögan (Füllkrug, 55.) – Gnabry, Musiala, L. Sané – T. Müller (Havertz, 66.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick.
Gólszerző: Tejeda (58.), J. Vargas (70.) ill. Gnabry (10.), Havertz (73.), (85.), Füllkrug (90+1.)


Japán–Spanyolország 2–1 (0–1)
Al-Rajjan, Kalifa Stadion, 44 851 néző. Jv.: Victor Gomes (dél-afrikai)
Japán: Gonda – Itakura, Josida, Tanigucsi – Ito, Morita, Tanaka (Endo, 87.), Nagatomo (Mitoma, a szünetben) – Kubo (Doan, a szünetben), Maeda (Aszano, 62.), Kamada (Tomijaszu, 68.). Szövetségi kapitány: Hadzsime Morijaszu.
Spanyolország: Unai Simón – Azpilicueta (Dani Carvajal, a szünetben), Rodri, Pau Torres, A. Balde (Jordi Alba, 68.) – Gavi (Ansu Fati, 68.), Busquets, Pedri – Nico Williams (Ferran Torres, 57.), Álvaro Morata (Marco Asensio, 57.), Dani Olmo. Szövetségi kapitány: Luis Enrique.
Gólszerző: Doan (48.), Tanaka (50.), ill. Álvaro Morata (12.)


A csoport végeredménye:
1. Japán: 6 pont – továbbjutott
2. Spanyolország: 4 pont – továbbjutott
3. Németország: 4 pont
4. Costa Rica: 3 pont

Sport

2026. szeptember 25.

Kutatók szerint a csokoládé illata javíthatja az edzésteljesítményt

Kutatók szerint a csokoládé illata javíthatja az edzésteljesítményt
Egyetem
Kutatás
Sport
Egy malajziai kísérletben az étcsokoládé illatát szagoló résztvevők átlagosan 18-cal több ismétlést végeztek. A kutatóknak a korlátokra is figyelniük kell. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 25.

Szoboszlai Dominik üzent az újságíróknak - "Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba"

Szoboszlai Dominik üzent az újságíróknak - "Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba"
Labdarúgás
Magyar válogatott
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
A válogatott csapatkapitánya egy Steven Gerrarddal készült interjú tálalását kifogásolta, és azt kérte, a sajtó hagyja ki a családját a történetekből. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 24.

Új futófesztivál érkezik Budapestre 2027-ben

Új futófesztivál érkezik Budapestre 2027-ben
Budapest
Zene
Sport
Verseny
A LatteRace két távval, félmaratonnal és 10 kilométerrel indul, a szervezők pedig fesztiválhétvégét terveznek a verseny köré a főváros utcáin. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 23.

Jürgen Klopp szigorú szabályokat vezet be a német labdarúgó-válogatottnál

Jürgen Klopp szigorú szabályokat vezet be a német labdarúgó-válogatottnál
Németország
Világbajnokság
Hollandia
Nemzetek Ligája
Az új szövetségi kapitány meccsnapokon korlátozza a telefonhasználatot, kötelezővé teszi a közös étkezést, és ritkítja a hozzátartozók látogatásait. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 23.

Marad Verstappen mellett Isack Hadjar

Marad Verstappen mellett Isack Hadjar
Forma 1
Max Verstappen
Red Bull
Racing Bulls
Sport
A francia pilóta a jövő évi világbajnokságon is Max Verstappen csapattársa lesz. A bejelentés egy nappal a visszatéréséről szóló hír után érkezett. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 21.

Szoboszlai Dominik fehér Cadillackel érkezett a válogatott telki edzőtáborába

Szoboszlai Dominik fehér Cadillackel érkezett a válogatott telki edzőtáborába
Labdarúgás
Autó
Szoboszlai Dominik
Sport
Nemzetek Ligája
A csapatkapitány klasszikus autóval érkezett az összetartásra, Sallai Roland és Callum Styles viszont kiesett a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő keretből. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 21.

Lionel Messi a második helyre lépett a szabadrúgásgólok örökranglistáján

Lionel Messi a második helyre lépett a szabadrúgásgólok örökranglistáján
Labdarúgás
Világbajnokság
Sport
Az Inter Miami csatára a San Diego elleni 2-2-es meccsen szerezte 75. szabadrúgásgólját, és megelőzte a brazil Jaírt. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 18.

Több mint hét százalékot ugrott az On árfolyama miután leigazolta Mbappét

Több mint hét százalékot ugrott az On árfolyama miután leigazolta Mbappét
Tenisz
Sport
Gazdaság
Real Madrid
A svájci sportszergyártó a Nike egyik legfontosabb futballarcát szerezte meg, és Thierry Henryt nevezte ki futballigazgatójának. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 17.

Szoboszlai a Tottenhamnek lőtt gólt azoknak szánta, akik mindig mellette állnak

Szoboszlai a Tottenhamnek lőtt gólt azoknak szánta, akik mindig mellette állnak
Labdarúgás
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
Premier League
A Tottenham ellen győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik szerint ünneplése spontán volt, és nem a kritikusainak szólt. A vasárnapi meccsre is reagált. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 17.

Kivásárolták Todd Boehlyt a Chelsea-ből, az elnöki székből is távozik

Kivásárolták Todd Boehlyt a Chelsea-ből, az elnöki székből is távozik
Chelsea
Premier League
Todd Boehly és Mark Walter eladta részesedését, Hansjörg Wyss tulajdonos marad. A klub szerint a napi működés és a stratégia nem változik. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Tíz sprinthétvége és két visszatérő helyszín a 2027-es F1-szezonban

Tíz sprinthétvége és két visszatérő helyszín a 2027-es F1-szezonban
Forma 1
Verseny
A Magyar Nagydíj a 24 fordulós 2027-es szezon 13. állomása lesz. Visszatér Portugália és Törökország, a sprintfutamok száma hatról tízre nő. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 16.

Lionel Messi október 6-án Benin ellen búcsúzik az argentin válogatottól

Lionel Messi október 6-án Benin ellen búcsúzik az argentin válogatottól
Az argentin szövetség meghívta Messit a Benin elleni felkészülési meccsre, amelyre a 2022-es világbajnok keret minden tagját is várják. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Liverpool a Ligakupa legjobb 16 csapata közé

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Liverpool a Ligakupa legjobb 16 csapata közé
Labdarúgás
Szoboszlai Dominik
Premier League
A Liverpool 3-1-re verte a Tottenhamet a Ligakupában, a csereként beálló Szoboszlai Dominik a 91. percben távoli lövéssel döntötte el a meccset. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Carlos Espi hajrágóljával nyert a Real Madrid Elchében

Carlos Espi hajrágóljával nyert a Real Madrid Elchében
Labdarúgás
Spanyolország
Real Madrid
Güler és Mbappé révén kétgólos előnyben volt a Real Madrid, az Elche egyenlített, de a cserejátékos Carlos Espi a hajrában eldöntötte a meccset. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 15.

Öt újonccal hirdetett keretet Marco Rossi a Nemzetek Ligája őszi meccseire

Öt újonccal hirdetett keretet Marco Rossi a Nemzetek Ligája őszi meccseire
Magyarország
Labdarúgás
Magyar válogatott
Sport
Nemzetek Ligája
FIFA
A csapat tíz nap alatt négy meccset játszik a B-liga 2. csoportjában. A sorozat szeptember 25-én, az ukránok elleni hazai meccsel indul a Puskás Arénában. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 15.

Tíz védéssel mutatkozott be a La Ligában Gulácsi Péter a Villarreal kapujában

Tíz védéssel mutatkozott be a La Ligában Gulácsi Péter a Villarreal kapujában
Labdarúgás
Sport
A magyar kapus az ötödik fordulóban kapott először kezdőként lehetőséget. Csapata a Betis ellen kikapott, és öt forduló után még nyeretlen. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 14.

Öt és fél év után hagyja el az SD Worxöt Vas Blanka

Öt és fél év után hagyja el az SD Worxöt Vas Blanka
Magyarország
Lidl
Németország
Sport
A magyar kerékpáros már októberben csatlakozik új csapatához. Korábbi együttese szerint az elmúlt évben nem teljesültek a közösen kitűzött célok. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 13.

Tíz emberrel nyert a Manchester City a manchesteri rangadón

Tíz emberrel nyert a Manchester City a manchesteri rangadón
Labdarúgás
Phil Foden kiállítása után több mint 70 percet játszott emberhátrányban a Manchester City, mégis 1-0-ra nyert a Manchester United otthonában. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 13.

Mbappé az Aranylabdáról: "Senki sem volt jobb nálam"

Mbappé az Aranylabdáról: "Senki sem volt jobb nálam"
Labdarúgás
Sport
Arany
A Real Madrid csatára szerint az egyéni díjat nem a trófeák döntik el. A France Football harmincas listája megvan, a gálát október 26-án tartják Londonban. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 11.

Leclerc elismerte a hibáját a Hamiltonnal vívott csatában

Leclerc elismerte a hibáját a Hamiltonnal vívott csatában
Baleset
Autó
Forma 1
Ferrari
Sport
A Ferrari pilótája a Parabolica-kanyarban történt ütközés után rendbe jött, és azt is elismerte, hogy Monzában hibázott a csapattársával szemben. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 9.

Haaland duplájával nyerte meg a meccset a Manchester City, a sárga lapja miatt mégis kifakadt

Haaland duplájával nyerte meg a meccset a Manchester City, a sárga lapja miatt mégis kifakadt
Bajnokok ligája
Labdarúgás
Sport
Chelsea
A norvég csatár duplájával nyert a Manchester City Portóban, a lefogása után viszont ő is sárga lapot kapott, és ezt szóvá is tette. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 9.

300 kilométerrel bővült a bringás Kéktúra

300 kilométerrel bővült a bringás Kéktúra
Magyarország
Turizmus
Sport
Vasút
Az új szakaszok Putnoktól Somoskőújfaluig vezetnek 5300 méteres szintemelkedéssel. A teljes, 1500 kilométeres útvonal 2027 tavaszára készülhet el. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 8.

Mourinho az Inter ellen kezd a Reallal – itt az új BL-szezon

Mourinho az Inter ellen kezd a Reallal – itt az új BL-szezon
Bajnokok ligája
Labdarúgás
Egyetem
Világbajnokság
Sport
NAK
Tíz másodperc a lecserélt játékosnak, egy perc várakozás ápolás után, bővülő VAR-hatáskör. A címvédő PSG nyeretlenül kezdte a francia bajnokságot. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 7.

Hamilton nyíltan bírálta a Ferrari vezetését Monzában

Hamilton nyíltan bírálta a Ferrari vezetését Monzában
Forma 1
Lewis Hamilton
Ferrari
Mercedes
Sport
Verseny
A brit pilóta hatodik lett Monzában, hátránya 76 pontra nőtt. Írott szabályokat hiányol a csapattársak közötti küzdelemre a Ferrarinál. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 7.

Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját

Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját
Magyarország
Puskás Aréna
MLSZ
Sport
Pósfai Gábor
A belügyminiszter átmeneti vezetőt jelölt ki az ügynökség élére, akinek első feladata a megkezdett átvilágítás lezárása lesz. Pályázat is jön. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 6.

Hat évvel monzai győzelme után jött Gasly első pole-ja

Hat évvel monzai győzelme után jött Gasly első pole-ja
Olaszország
Forma 1
Az Alpine francia pilótája hatvan ezredmásodperccel előzte meg Russellt, Piastrit büntetés hátráltatja, a bajnokság éllovasa pedig a mezőny végéről kezd. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 4.

Szoboszlai Dominik lövőtechnikáját dicsérte Bruno Fernandes az Instagramon

Szoboszlai Dominik lövőtechnikáját dicsérte Bruno Fernandes az Instagramon
Labdarúgás
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
A portugál középpályás egy podcastben árulta el, ki a fia kedvenc játékosa. A Liverpool magyar labdarúgója az Instagramon reagált a hírre. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 4.

Madagaszkári válogatott támadót igazolt kölcsönbe a DVSC

Madagaszkári válogatott támadót igazolt kölcsönbe a DVSC
Labdarúgás
DVSC
Sport
Debrecen
A 26 éves Bryan Adinany a belga KV Kortrijktól érkezett a Loki csapatához, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 3.

748 millió eurós költéssel is csak negyedik Európában a LaLiga

748 millió eurós költéssel is csak negyedik Európában a LaLiga
Labdarúgás
Sport
Real Madrid
Barcelona
Premier League
A spanyol klubok 748 millió eurót adtak ki játékosokra, a Premier League viszont 3,83 milliárdot – az eladási bevételek ráadásul jócskán visszaestek. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 2.

Matús Bero szlovák válogatott középpályást igazolta a Ferencváros

Matús Bero szlovák válogatott középpályást igazolta a Ferencváros
Labdarúgás
Románia
Anglia
Sport
FTC
A 30 éves szlovák legutóbb a másodosztályú Bochumban futballozott, ahol 81 tétmérkőzésen lépett pályára. Trencsénben, Trabzonban és a Vitessében is megfordult. Bővebben...