A két korábbi világbajnok összecsapásáról pár nappal ezelőtt még teljesen másként beszéltünk volna. Ám Németország kikapott Japántól, így a laza hetessel nyitó spanyolok elleni mérkőzés élet-halál harccá vált a németek számára.
Ráadásul nemcsak a túlélésért játszottak Hans-Dieter Flick tanítványai, hanem egy kicsit Manuel Neuerért is, akinek ez volt a 18 világbajnoki meccse, amivel utolérte a két rekordert, a brazil Taffarelt, illetve honfitársát, Sepp Maiert. Nos, Neueren semmi sem múlt, a gólt nem védhette, volt bravúrja, így hozzájárult a pontszerzéshez.
A jó iramú találkozón egyébként két cserecenter játszotta a főszerepet. A spanyol Morata számára 8, míg a német Füllkrug számára 13 perc is elég volt ahhoz, hogy gólt szerezzen. Egy harmadik csere, Sané is közeljárt ahhoz, hogy betaláljon, de a Bayern klasszisa a 95. percben kivezette az alapvonal felé a labdát egy száz százalékos gólhelyzetből.
Manuel Neuernek ez volt a 18 világbajnoki meccse, amivel társrekorder lett Fotó: FIFA.com
E-csoport, 2. forduló
Spanyolország–Németország 1–1 (0-0)
Katar, al-Hor, al-Bajt Stadion. 68 895 néző. Jv.: Makkelie (holland)
Spanyolország: Simón – Carvajal, Rodri, Laporte, Alba (A. Baldé, 82.) – Busquets – Gavi (Koke, 65.), Pedri, Asensio (Nico Williams, 65.), Olmo – Ferran Torres (Morata, 54.). Szövetségi kapitány: Luis Enrique.
Németország: Neuer – Kehrer (Klostermann, 70.), Süle, Rüdiger, Raum (N. Schlotterbeck, 87.) – Kimmich, Gündogan (Sané, 70.), Goretzka – Gnabry (Hofmann, 85.), Th. Müller (Füllkrug, 70.), Musiala. Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick.
Gólszerző: Morata (62.), ill. Füllkrug (83.)