Az Artisjus jogvédő a zeneipari blogján közzétett egy írást arról, miként alakult a női dalszerzők aránya Magyarországon. A dalszerzo.hu a jogvédő adatbázisából dolgozott, amelyben jelenleg 4101 női dalszerző, zeneszerző található. 42 százalékuk csak szövegírással foglalkozik, 28 százalékuk csak komponál, míg 30 százalékuk mindkét területen alkot.
Ez pedig azt jelenti, hogy a hölgyek aránya 15-17 százalék között mozog a dalszerzők között. Ez az arány ugyan nőt az előző évekhez képest – a 2005 előtt regisztrált szerzők között mindössze 5 százalék volt a nők aránya –, ugyanakkor még mindig alacsony, bár megfelel a nemzetközi átlagnak. 2019-ben a rádiók által legtöbbet játszott harminc magyar dal közül nyolc olyan volt, amelynek legalább egy szerzője nő.
A hölgyek aránya 15-17 százalék között mozog a dalszerzők között Fotó: freepik.com
Ha azokat az újonnan bejelentett dalokat nézzük, amelyek szerzője nő, vagy több szerző esetén legalább az egyikük nő, akkor ezek aránya évek óta 15-17 százalék között mozog. Ez 2020-ban, amikor rekordmennyiségű dalt, zeneművet jelentettek be az Artisjusnál, 3684 újonnan bejelentett, (részben) női alkotók által írt szerzeményt jelent, ami az öt évvel korábbi adathoz képest jelentős, 33 százalékos növekedés.