A Takla-Makán sivatag, a világ egyik legnagyobb és legszárazabb sivataga, ökológiai átalakuláson ment keresztül, és olyan szén-dioxid-elnyelő területté vált, amely többet köt meg a légkörből, mint amennyit kibocsát. A projekt a tömeges faültetés révén a világ egyik legnagyobb zöld kezdeményezése lett.
A sivatag 337 ezer négyzetkilométeren terül el Kína északi részén, területének nagy részét mozgó homok borítja. A Takla-Makán történelmi jelentőségű is: a homok konzerválta a hajdan virágzó Niya várost, amely Kr. u. 5. századi épületeivel és tárgyaival maradt fenn, hasonlóan az ókori Pompejhez.
A Nagy Zöld Fal és a sivatag zöldülése
Az 1978-ban indított Három Északi Védőöv Program részeként Kína célul tűzte ki a sivatagosodás lassítását. A program keretében a Nagy Zöld Fal kezdeményezés több milliárd fa ültetését irányozta elő, amelynek eredményeként az ország erdőborítottsága 1949-es 10 százalékról mára több mint 25 százalékra nőtt.
A Takla-Makán sivatag fásítása tavalyelőtt fejeződött be. Az erdőtelepítés stabilizálta a homokdűnéket, és a sivatag peremén burjánzó növényzet több szén-dioxidot nyel el, mint amennyit a sivatag kibocsát. A projekt így nemcsak az elsivatagosodás lassítását szolgálja, hanem aktív szén-dioxid-elnyelőként is működik.
Tudományos vizsgálatok és eredmények
Az elmúlt 25 év kutatásai során a tudósok műholdas adatok és a NOAA Carbon Tracker rendszere segítségével elemezték a növényzet borítását, a csapadékmennyiséget, a fotoszintézist és a CO2-koncentrációt. A Takla-Makán a júliustól szeptemberig tartó időszakban 2,5-szer csapadékosabb volt, ami fokozta a növényzet zöldülését és a fotoszintézist, ezáltal csökkentve a légköri szén-dioxid szintjét.
Korábbi kutatások már jelezték, hogy a sivatag szén-dioxid-megkötő lehet, de az új tanulmányok a homok által elnyelt CO2-re koncentráltak. Bár a homok önmagában nem stabil megkötő, a Takla-Makán peremén lévő növényzet és fásítás modellértékű példát mutat arra, hogy a sivatagi területek szén-dioxid-elnyelővé alakíthatók.
A projekt jelentősége más régiók számára
A Takla-Makán példája jó referencia lehet más sivatagi területek számára, ahol az elsivatagosodás és a klímaváltozás komoly kihívást jelent. Bár a Nagy Zöld Fal nem garantálja teljes mértékben az elsivatagosodás lassítását, szén-dioxid-elnyelőként és ökológiai mérnöki sikerként kiemelkedő.
A projekt bizonyítja, hogy akár a legszárazabb tájakon is lehet jelentős ökológiai változást elérni, és hozzájárulhat a globális klímavédelmi célokhoz.
