2025. május 9-től 2024. augusztus 6-ig tart Ukrajnában a meghosszabbított hadiállapot és az általános mozgósítás, miután az ország parlamentje szerdán megszavazta Volodimir Zelenszkij elnök javaslatát. Az ukrán elnök kedden nyújtotta be a kezdeményezést, amelyet másnap elfogadtak a képviselők – közölte a Telex.
A háború kitörése óta már tizenötödször hosszabbították meg a hadiállapotot Ukrajnában. A 450 tagú ukrán parlamentből 357 képviselő támogatta a hadiállapot fenntartását, egy képviselő ellene szavazott, négyen pedig nem adták le voksukat. Az általános mozgósítás meghosszabbítását 346 képviselő támogatta, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett, míg tizenegyen nem szavaztak.
A hadiállapot ideje alatt Ukrajnában nem tartanak választásokat, így bár Volodimir Zelenszkij elnöki mandátuma 2024 májusában hivatalosan lejárt, az ukrán parlament februárban határozatot fogadott el, amely szerint ő továbbra is Ukrajna legitim, demokratikusan megválasztott elnöke. Zelenszkij a döntés kapcsán úgy fogalmazott: „Hajlandó lennék távozni a hatalomból, ha ez békét jelentene Ukrajna számára.”