Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Erdogan most éppen Zelenszkijjel kokettál! Jelentős ukrán-török közeledés!

10perc.hu
2022. 08. 19.
Erdogan most éppen Zelenszkijjel kokettál! Jelentős ukrán-török közeledés!

A török államfő és az ukrán elnök megbízásából a két kormány egy-egy minisztere megállapodást írt alá arról, hogy Törökország aktívan részt vállal a háború utáni Ukrajna újjáépítésében.

Noha Recep Tayyip Erdogan török államfő egyrészt folyamatosan tárgyal Vlagyimir Putyinnal, és az orosz politika egyik támogatójának számít – persze csak addig, amíg Törökország érdekei ezt kívánják –, most mégis Moszkva nagy ellenségével ült le tárgyalni.

Ugyanis a nyugat-ukrajnai Lvivben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott Erdogan megbeszélést, és a tárgyalások során megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció "nukleáris zsarolását" és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit.

A két elnök a közlemény szerint pozitívan értékelte a gabonaexport-kezdeményezés végrehajtását. Ugyanakkor szóba került, hogy Ukrajna szerint az ideiglenesen megszállt területeken az oroszok mostanáig csaknem félmillió tonna gabonát tulajdonítottak el. Az államfők egyetértettek abban, hogy a lopott árukkal folytatott kereskedés elfogadhatatlan.



A megbeszélésen megvitatták a zaporizzsjai atomerőmű körüli helyzetet, valamint az Oroszországi Föderáció - ukrán szóhasználat szerinti - nukleáris zsarolását. Az államfők emellett érintették a védelmi együttműködés kérdését és megvitatták a lehetőségeket ezen a területen.

Az ukrán elnöki iroda sajtószolgálata beszámolt arról, hogy a két államfő jelenlétében Ukrajna és Törökország közötti egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amelyben Ankara vállalta, hogy részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében. A dokumentumot török részről a kereskedelmi miniszter, ukrán részről az energetikai tárca vezetője látta el kézjegyével.

Főkép forrása:
TASSZ

További cikkek