Most már teljesen egyértelmű, hogy Oroszország számára egyetlenegy cél létezik: leszámolni a nyugatbarát Volodimir Zelenszkij rendszerével. A világ egyik legerősebb hadserege szinte minden égtáj felől zúdul az ukrán településekre, ahol egyre súlyosabb harcokra kényszerül.
Az orosz kommunikáció egyik fő irányvonala, hogy a világ számára azt igazolják, hogy nem is Ukrajna hivatalos hadseregével harcolnak, hanem a nacionalista szélsőséges fegyveres bandákkal – ahogy ők nevezik. Maga Vlagyimir Putyin is beszállt ebbe, miután az orosz biztonsági tanács mai ülésén bejelentette, Ukrajnában az orosz erők fő összecsapásai nem az ukrán reguláris erőkkel, hanem a nacionalista zászlóaljakkal történnek.
Mondjuk arra a kérdésre, vajon mit keresnek ukrán területen az orosz hadak, sem ő, sem pedig a politikai és katonai vezetők sem tudnak, akarnak választ adni, valamennyien az ukránokra hárítják a felelősséget.
Putyin szerint a nacionalista fegyveresek útját állják azoknak a katonáknak, akik szökni, elrejtőzni vagy megfutamodni próbáltak. Mondjuk, ha történik is ilyen most, ha nincs az orosz invázió, nem lenne menekülő katona sem ukrán oldalon.
Hatalomátvételre buzdította az ukrán hadsereget Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz biztonsági tanács pénteki tanácskozásán. "Úgy tűnik, könnyebb lesz önökkel megállapodnunk, mint ezzel a kábítószerfüggőkből és neonácikból álló bandával, aki megtelepedett Kijevben, és túszul ejtette az egész ukrán népet" - mondta az orosz elnök.
Putyin kirohanásán is megpróbált túltenni Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője, aki a szokásos „szélsőséges vádakon” kívül már terrorizmussal is megvádolta az ukránokat, mert szerinte a városaikat védő fegyveresek pajzsként tartják ott a helyi lakosságot, illetve például a fővárosban, Kijevben Grad rakéta-sorozatvetőket mertek felállítani.
A vezérőrnagy szerint az ukrán hadsereg alegységei a harci cselekményekben döntően nem vesznek részt, kemény ellenállást csak az ukrán náci zászlóaljak tanúsítanak. Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak kijelentette, Oroszország különleges katonai művelete rövid időn belül helyreállítja a békét Ukrajnában, és elejét veszi nagyobb katonai konfliktusnak Európában.
Oroszország nem engedheti meg, hogy Ukrajna "tőr" legyen Washington kezében, és ezt szerinte csakis az ukrán állam demilitarizálása és nácitlanítása, valamint az ország semleges státusa mellett lehet elérni. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint mindehhez Oroszország nyújt most éppen megoldást.
„Azt akarjuk, hogy az ukrán nép, vagy ahogy Putyin elnök mondta, a mai Ukrajna területén élő összes nép szabadon dönthessen a további sorsáról, anélkül, hogy megpróbálnák őket a banderista pszichológia fogságába hajtani. Az ukrán nép is túl sokat szenvedett a nácizmustól ahhoz, hogy szemet hunyjunk felette, és felelőtlenek legyünk" - mondta szemrebbenés nélkül a külügyminiszter.
Lavrov a neonácizmus és a ruszofóbia ukrajnai megerősödésének hallgatólagos ösztönzésével, valamint kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a Nyugatot. Hiszen az oroszok csak támogatják a donyecki és a luhanszki népköztársaságot abban a törekvésében, hogy megerősítsék függetlenségüket, melyet az ukrán rezsim most megpróbál aláásni. Hogy mindkét szakadár köztársaság Ukrajna részét képezi – valahogy arra elfelejtett kitérni.