Úgy tűnik, egyre jobban közeledik a pillanat, hogy háború robbanjon ki Ukrajna és Oroszország között. Mindkét fél javában készülődik erre. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters beszámolója szerint bejelentette, hogy Ukrajna megszakíthatja a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal.
Ugyanakkor az elnök sürgette Ukrajna szövetségeseit, hogy ne várjanak a helyzet további eszkalációjára, léptessenek életbe újabb szankciókat Oroszországgal szemben. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy megáll az orosz haderő a szakadár területek határán, hanem Ukrajna teljes bekebelezése érdekében kész további támadásokra.
Mindenesetre erre utal Vlagyimir Putyin, aki a 2014-ben hatalomra került, nyugatbarát kormányt teszi felelőssé azért, hogy felléptek ellenlábasaik ellen – konkrétan a mostani rezsimet megelőző, kifejezetten oroszbarát kormány és támogatói ellen –, egyenesen népirtással vádolva a jelenlegi ukrán vezetést.
Putyin nyíltan kijelentette, az oroszok felkutatják és megbüntetik azokat, akik az atrocitásokat – szerinte – elkövették az orosz kisebbség ellen, elkezdték felszámolni az ortodox egyházat Ukrajnában. Ebben csak az a félelmet keltő probléma, hogy akiken bosszút akar állni, azok Ukrajna egyéb területein élnek. Azaz, ha tényleg meg akarja büntetni őket, katonai intervenciót kell Ukrajna ellen indítani és összegyűjteni a halállistán lévő ukránokat.
Már elkezdődött az ukránok elleni fegyveres támadás okainak megvalósítása. Annak idején a náci Németország folyamodott olyan trükkhöz, hogy lengyel katonai ruhába öltöztetett német katonák lerohanták a gleiwitzi rádióállomást, majd erre a „lengyel provokációra” hivatkozva lerohanták a nácik Lengyelországot.
Érdekesség, hogy most hirtelen „ukrán fegyveresek” hatoltak be orosz területre a szakadár köztársaságokba érkező békefenntartók megjelenését követően. A kelet-ukrajnai Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok nem titkolt, és az orosz kormány által igencsak támogatott célja, hogy független államként elszakadjanak Ukrajnától, majd csatlakozzanak az Orosz Föderációhoz.
És ha az eddigiek nem lettek volna elegek, akkor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter még erre is rátett egy lapáttal. A politikus kijelentette, Ukrajnának egyszerűen nincs joga a szuverenitásához, mivel szerinte a kijevi kormány nem képviseli az ország alkotórészeit. Nem véletlen, hogy Oroszország annektálta a Krímet, és támogatja és immár elismerte a felkelőket a keleti régiókban.