A kormány a 14. havi nyugdíj bevezetésén dolgozik – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter a kaposvári Lázárinfón. A tárcavezető szerint ez lehet a „legigazságosabb megoldás” a kisnyugdíjasok helyzetének javítására.
„Ha van 13. havi nyugdíj, akkor a 14. havi a következő lépés. Ezen dolgozunk, számolunk, kőkeményen dolgozunk azon, hogy ez megvalósítható legyen” – fogalmazott Lázár János, a vg.hu tudósítása szerint.
A miniszter emlékeztetett, hogy a 13. havi nyugdíj visszaállítása fontos lépés volt, de az emelkedő infláció miatt további támogatásra van szükség. Korábban felmerült a sávos nyugdíjemelés lehetősége is, de Lázár szerint ez igazságtalanságérzetet keltett, így a kormány végül a 14. havi nyugdíjban látja a hosszú távú megoldást.
Több tízezer forintos támogatás érkezik az év végén
A miniszter azt is bejelentette, hogy november végén és decemberben minden nyugdíjas mintegy 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést és 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt kap. Mint mondta: „Ez a nyugdíjra adott válaszunk.”
Lázár személyesen is érintettnek érzi magát a kérdésben, mivel választókerületében sok idős, özvegy nyugdíjas él, akiknek a megélhetése a kormányzati támogatásokon múlik.
Fenntarthatóság és társadalmi különbségek
A miniszter a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról is beszélt. Elmondta, hogy a mai 2,4 millió nyugdíjas ellátása a jelenlegi dolgozók befizetéseiből történik, nem pedig a korábbi megtakarításokból. „Hiába takarékoskodott valaki, hiába vonták a járulékot a 60-as, 70-es, 80-as években, abból egy fillér sincs meg” – mondta, hozzátéve, hogy a nyugdíjkassza a Kádár-rendszer végére elszállt.
Lázár szerint a nyugdíjak biztonságát az aktív munkavállalók száma garantálja: 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott Magyarországon, ma pedig 4,9 millióan fizetnek adót, ez biztosítja, hogy senki ne maradjon ellátás nélkül.
A kormányzati adatok ugyanakkor éles különbségeket mutatnak: a 2,4 millió nyugdíjas közül mintegy 500 ezer ember kevesebb mint 240 ezer forintot kap, és 250 ezer nyugdíjas ellátása nem éri el a 140 ezer forintot. Sok vidéki, főként mezőgazdasági nyugdíjas 100–130 ezer forint közötti összegből él havonta.
A Portfolio.hu szerint a bejelentés részletei még nem ismertek: nem tudni, mikor és milyen módon vezetnék be a 14. havi nyugdíjat, valamint miből finanszírozná az állam az intézkedést. Egy plusz havi nyugdíj mintegy 600 milliárd forintos kiadást jelentene a költségvetésnek.